Legrissebb bejegyzések

Híradó:

Mivel elég anarchista módon irogatok (nem időrendben), így a kézenfekvő modul (Recent Post) nálam nem műkődik, a legfrissebb bejegyzések nem a legújabb események. Emiatt hoztam létre ezt a kis beköszönőt, ahova belinkelem a legutóbbi bejegyzéseim, itt láthatjátok frissült-e valamivel a blog.

Picasara felraktam egy videot Abuék koncertjéről amit Csabi vett fel, amíg én Sanyan nyaraltam:
Abuék koncertje (2011.02.09.) Hozzáadva: 2011.03.02.

Idősorrenben haladok most, így nem adok ide linkeket.

2011. július 1., péntek

Yinchuan - BaoJi

Egész héten azon töprengtünk, hogy mihez fogunk kezdeni magunkkal így nagy kettesünkben. Az irodában meleg van, a kínaiak se rebbennek, halkan duruzsol az erőmű.
- Te Dzsoni, mondtad, hogy 3 hónapot éltél egyszer munka miatt Xi’an-ban. Láttad már az agyaghadsereget? 
- Hm. Még nem.
- No és lenne kedved megnézni?
- Hm. Nem rossz ötlet.
- Akkor mi lenne, ha hétvégén átmennék meglesni?
- Kiváló! Mondjuk, ha már arra járunk akár benézhetnénk BaoJi-ba, úgy sincs messze, így félig szakmai útnak állíthatnánk be a kirándulásunkat.
Nem is vagy Te olyan elveszett gyerek Dzsoni! No, akkor menjünk pénteken, hosszú lesz az út, mert csak fele autópálya, másik része országút, át a hegyeken. 600km. 7 óra elég lesz rá? Talán. Bőven. Délelőtt bemegyünk az erőműbe, megebédelünk, utána irány BaoJi. Legkésőbb 9-re odaérünk. Mi lenne, ha kihagynánk az erőművi kerülőt és délelőtt indulnánk el a biztonság kedvéért? Hm. Egye fene, legyen. Indulás 10:30-kor. Különböző okok miatt csak 11 lett belőle mire felhajtottunk a Xi’an felé vezető autópályára. Az út mellett égbeszökő nyurga nyárfák hajladoztak, mintegy búcsút intve nekünk. Kicsit elmerengve az Alföld békés látképe jutott eszembe. Síkság, hatalmas zöldellő termőföldek, néhol 1-1 elszórt tanya. A valóságba csak a zöldellő növények rántottak vissza: rizsföld. Otthon ezért ez nem annyira jellemző növény. Viszont a kukoricatáblák megint átszippantottak az emlékeimbe, Magyarországra. Yinchuántól és a folyómedertől távolodva egyre sivárabb táj váltotta fel a termőföldeket. A kopár buckák között néhol felbukkant 1-1 oázis. Ilyenkor döbbenek rá (eme kirándulásom során nem először és utoljára), hogy az ebédkor elénk kerülő zöldség, ami nekünk városi embereknek olyan természetes, az valójában mennyi verejtékes munka gyümölcse. Addig bámultam és merengtem, míg el nem szunnyadtam. Fel-felriadva szürkeséget láttam. Esőfelhők terjengtek, nyaldosták a hegyeket körbe, de egyelőre nekünk nem jutott belőle. Szerencse, mert az azért lassította volna tempónkat. A felhőknek egyébként örültünk, mert így nem volt elviselhetetlen hőség. Hiába a légkondi, ha besüt a nap, akkor megfővünk. 2 óra körül értük Guyuang város közelébe, ahol úgy döntöttünk, hogy lejövünk az autópályáról és keresünk egy éttermet. Ez Ningxhia utolsó déli nagyvárosa. Rövid keresgélés után sikerült is egy kis kifőzdére rábukkannunk, amibe önszántamból valószínűleg nem tértem volna be. 12 jüanért akkora adag húsos, zöldséges tésztát kaptunk, hogy alig bírtam felállni az asztaltól. Megbeszéltük, hogy ebéd után én vezetek, de egyáltalán nem bántam, hogy az autópálya felhajtóig még Dzsoni nyomta a pedált, addig elfogyasztottam egy dobozos nescafe-t. A fizetőkapu után azonban helyett cseréltünk és rám volt bízva az életünk. Mivel ez volt az első alkalom, hogy Kínában vezettem, így nem kapkodtam, nyugis 110-el mentünk, az engedett 120 helyett. Sokáig nem tartott királyságom, hamarosan elfogyott az autópálya, egy óriási dugóba kerültünk a lehajtónál. Vissza is adtam a kormányt Dzsoninak, inkább elnyújtóztam az anyósülésen. Kb. fél órát cammogtunk, mire átjutottunk a kapun. Ezután már sima országúton haladtunk, kb. 80-al a sok kamion, teherautó miatt. Előzgetni a kanyarok miatt nem sok esély volt. Dzsoni amúgy se a jó helyzetfelismeréséről lesz híres sofőr, így ez még inkább hátráltatott minket. Nem sokat haladtunk, mikor újabb dugóhoz értünk, ismét egy fizetős kapu. Újabb 20 perc várakozás, tülekedés, gurulás. Pedig a neheze még ezután várt ránk. Mivel nem Xi’an-ba mentünk, ahova szinte egy rövid szakaszt leszámítva végig autópálya vezet, hanem BaoJi-ba, így át kellett másznunk a hegyen egy olyan szerpentines úton, ami tele van szénszállító és egyéb teherautókkal. Ráadásul ez a Hyundai nem a gyorsulásáról és az erejéről híres, volt olyan emelkedő, ahol padlógázzal is csak 30-ast sikerült elérnünk. Najó, legyen 40 km/h, de több nem. Így legalább volt alkalmunk a tájat nézni, bár azért Dzsonira rászóltam, hogy ő inkább a vezetésre koncentráljon. A sivár, kopár hegyeket felváltotta a buja zöld. Löszös, agyagos talaj van itt is, de mégis teljesen más a látkép. Viszont ezt a könnyen fúrható talajt ki is használták a helybeliek, rengeteg barlanglakás található. Nem úsztuk meg az esőt sem, de nem volt annyira vészes, tudtunk haladni. Egy völgyhöz érve egy keskeny hídra lett terelve a forgalom, amin egy autó fért csak el. Visszanézve láthattam, hogy a hegyoldalban kanyargó utat maga alá temette egy hatalmas nagy sziklaomlás. Azt nem tudtam eldönteni, hogy természetes, vagy mesterséges. Már többen is aggódva hívtak, hiszen már 7 óra volt és se hírünk, se hamvunk. Még kb. 100 km várt ránk. Egyszercsak meglepődve láttuk, hogy nemsokára rá lehet hajtani a BaoJi-ba vezető autópályára. Szerencsénkre már elkészült egy szakasza, így zsír új aszfalton haladhattunk, igaz csak 60km-t, de nagyon hálásak voltunk. Annyira új még az a szakasz, hogy a sebességmérőket se volt még idejük telepíteni. Ki is használtuk a lehetőséget, hogy kicsit gyorsítsuk a célbaérésünket. BaoJi határába már sötétedéskor értünk. Többször megálltunk kérdezősködni merre lehet a szálloda amihez igyekszünk, de mivel még nagyon messze voltunk tőle, így eléggé bizonytalanok voltak az útbaigazítások. Ekkor leálltunk egy taxis előtt, Dzsoni hátrament egyezkedni vele és boldogan jött vissza, hogy üljek át a taxiba, odavezet minket. Így is lett, így hamarosan mehettünk fel a szobánkat elfoglalni. Fél 9-re sikerült a tervezett 7 óra helyett megérkeznünk. Rövid internetezés után találkoztam a szálloda előtt Gáborral és Gyurival és rövid tanakodás után elindultunk egy szálloda éttermébe, ahol nyugatias ételt is lehet fogyasztani. A tetőteraszról megtekinthettem a csodás belvárost. Az étel és csapolt sör elfogyasztása után szerettünk volna még egy korsóval inni, de a személyzet már inkább aludni tért volna és elszabotálták az italunkat. Fizettünk, majd megpróbáltunk szórakozóhelyet keresni, bár nem éreztem a bugit a lábamban. Benéztünk egy diszkóba, de hamar ki is fordultunk. Átcsoszogtunk a sétálóutcán, végül hazafelé vettük az irányt. Reggel fél 10-re beszéltük meg a reggelit Dzsonival, így 10-re rendeltük a taxit, ami majd kivisz minket a site-ra. Fáradt voltam, nem kellett ringatni, hogy elaludjak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése