Dali - 4. nap

Reggel elindultam lefényképezni a hordozókat, hogy Szilvi tudjon dönteni melyiket vegyem meg.

Egyúttal egy nagyobb sétát is tettem, lefotóztam a 3 kaput (Kelet-Nyugat, Észak), a délihez már nem volt energiám. 

Foreigner's Street (Külföldiek utcája)

Reggel még kevés a túrista.

Keleti Kapu.

Nyugati Kapu.

Étterem kínálata - minden friss.

Északi Kapu - A szállodához ez volt a legközelebb.

Reggeli gyanánt megettem 2 főtt kukoricát, amit babtejjel öblítettem le. A felhők hasonlítottak a tegnapihoz, nem maradtak meg nyugton a csúcson, fenyegetően beborították az egész eget. Hegyre menni ebben az időben elég kockázatos, mást meg nem akartam már a környéken megnézni. Visszafele összefutottam Kinnel, aki éppen ebédelni indult, kérdezte, hogy csatlakozom-e hozzá. Mivel nemrég ettem meg 2 nagy kukoricát, így azt válaszoltam, hogy kb. fél óra múlva, ami neki is megfelelt. Felmentem a szobámba, próbáltam elküldeni a hordozós képeket Szilvinek, de nagyon gyatra volt a net, sok időbe tellett. Mire végeztem és lementem, már Kinnek a hűlt helye volt. Mondjuk az ő helyében én is biztos meguntam volna a várakozást, főleg, hogy ő nem reggelizett. Délután Mayuanék azzal az ötlettel álltak elő, hogy mennek fürödni, de nem a tópartra, hanem egy szálloda medencéjébe. Van-e kedvem velük tartani (a múltkor mikor én a templomokat néztem, ők akkor is ide mentek úszni). Mivel más programom amúgy se volt, így velük tartottam. Medencében mindegy, hogy esik-e az eső, vagy nem. Egy 5 csillagos szállodába kellett 20 jüant fizetni, hogy igénybe vehessük a „fürdőt”. A többiek nagyon hidegnek tartották a vizet, így én voltam az első aki bele merészkedett. Valóban hideg volt, de úszáshoz tökéletes. Lassan követett Meng, majd Goya. Végül Mayuan is bejött derekán úszógumival, kezében úszótáblával. Egyáltalán nem tud úszni, bár a medence 1.1-1.6m mély, de ezek nélkül nem mer bejönni. Mivel nem mozgott, így pár perc múlva vacogó fogakkal jelezte, hogy neki ennyi elég. Ekkor Goya elkezdte úszni tanítani, több-kevesebb sikerrel. Miután én több hosszt is lenyomtam, kellemesen elfáradtam, kiültem a partra szárítkozni. Hamarosan követtek a többiek is. Eddig csak mi voltunk, de ekkor jött pár kínai, egy család és belevetették magukat a vízbe.  Miután megszáradtunk átöltöztünk és hazaballagtunk. Útközben megegyeztünk, hogy mivel holnap lesz az utolsó napom, így megpróbál mindenki korán felkelni és felmegyünk a hegyekbe, mert a múltkor is megígérték és miattuk nem sikerült. Rábólintottam, de kételyeim ismét voltak, a kínaiaknak soha nem szabad hinni. Miután visszaértünk kis idő múlva elindultunk a vásárolni. Ide-oda bolyongtunk, közben kiderült, hogy Goya testvérének keresnek szállást, aki elvileg vasárnap fog érkezni. Addig kavarogtunk, míg kikötöttünk a hordozós árusnál, de mivel még nem vacsoráztunk azt mondtam, hogy inkább előbb együnk, mert nem akarom a nagy csomagot magammal cipelni. Így elindultunk a „Külföldiek utcjáján”, hogy legalább a bambusz pipámat beszerezzük. Az első helyen 50 jüanra tartották amit kinéztem magamnak, de mindegyiknek volt valami baja. Amíg én válogattam, addig Goyaék egy másik boltban 35-re lealkudták, így átmentem oda és ott vettem meg. A sikeres üzlet után beültünk egy kellemes kis étterembe. Vacsora után visszamentünk a szállásra és csatlakozott hozzánk Pao Mo (Mayuan bnője), mondván, hogy ő ért a teákhoz. Így már 5 főre hízott a kis csapatunk. Betértünk az első teaárushoz. Leültünk az asztalához és elkezdte a szertartást. Először forró vízzel elöblögette a kis csészéket. Egy közepes bögrébe belerakott teát, leforrázta, letakarta és gyorsan leöntötte róla, egész pontosan ki a „mosdóba” (speciális teázós asztalka volt). A második öntettel a csészéket locsolta meg, majd egyesével kiöntötte azokat is. A harmadik "áztatást" kóstolhattuk meg. Kb. 20 másodpercig, ha ázik a tea és már önti is le. Egy adag teát akár 20x is le lehet forrázni. Az első enyhe volt, világos színű. Ezután jött egy kicsit erősebb, kesernyés, ennek világos méz színe volt, az előzőnél sötétebb. Kb. az 5. csésze után kérdezte, hogy kezdem-e már édesnek érezni, és valóban. Ezután jött a nyers, kv színű tea. Hasonló locsolgatás, öntözgetés, a közepe táján már elég sötét lé volt, aztán tisztult és bordó-vörös lett. Ekkor jött az alkudozás. A nyers tea 180 jüan (kerek tömb, 360g). Kérdezte nekem melyik ízlik, mondtam a második. Az is 180 jüan. A kettőt 350-ért adta volna. Ennyit nem akartam most teára költeni, meg Pao Mo amúgy is elégedetlenül rázta a fejét, hogy ez drága. Kaptam mellé egy ajándék piszkálót, amivel a tömbből lehet kivésni az adagot (azt mondta, hogy egy alkalomra 5g-ot kell használni). Ja és 3 éves a tea, van 5 éves is, de az még drágább. Szerintem több mint 1 órát voltunk bent, 11 lett mire kijöttünk. A hordozóárushoz felfelé kell sokat sétálni, de mivel már nagyon későre járt, így nem akartunk egy potyautat megtenni. Visszamentünk a hotelhez, megmutattam nekik Flórit, meg pár zenét a laptopomon. Ekkor úgy tűnt minden rendben lesz és tudunk majd menni a hegyre, de kitalálták, hogy  még elmennek egy bárba. Mondtam nekik, hogy nem lesz jó, mert nem bírnak felkelni majd, de erősködtek, hogy utolsó estém Daliban és megígérték, hogy felkelnek. No hát ez nem jött össze. Először csak sörözgettünk, de aztán előkerült egy kis tekert cigi. Durván jó minőségű. Eléggé szétcsúszott a társaság, volt vihogás rendesen. Volt egy ismerősük, akinek be nem állt a szája. Éppen egy olyan történetet mesélt, hogy egyszer rengeteg marhanyelvet evett, Goya próbált nekem fordítani, mire én megjegyeztem: akkor ezért beszél annyit a srác. Nevetett, majd lefordította a többieknek mit mondtam. No ezen vagy 10 percig el voltak és megjegyezték, hogy nekem mindig szippantani kéne, mert ilyenkor humoros vagyok. Aggódtam a másnap miatt, de lassan biztosra vettem, hogy nem lesz belőle semmi, én még csak-csak összeszedem magam, de ők...előkerült egy gitár és konga is...Mayuan elkezdett énekelni, gitározni...aztán Mayuan és barátnője elköszöntek, kb. 3  óra lehetett akkor. Nem sokkal később Pao Mo küldte az sms-t Goya-nak, hogy Mayuan rókázott. Végül bezárt a kocsma és elindultunk haza. Goyaék szsálláshelye zárva volt, nem tudtak bejutni. Ekkor mellénk ért egy kocsi amit a „marhanyelves” srác vezetett. Beültünk mind és levitt minket a mi szállásunkhoz. Kin kipattant és megpróbált bejutni, sikertelenül. Már-már úgy volt, hogy megyünk tovább a sráccal valahova még bulizni, de ekkor egy álmos fej felbukkant és kinyitotta az ajtót. Kicsit sajnáltam, de talán jobb, hogy ágyba kerültem 5 körül.