Legrissebb bejegyzések

Híradó:

Mivel elég anarchista módon irogatok (nem időrendben), így a kézenfekvő modul (Recent Post) nálam nem műkődik, a legfrissebb bejegyzések nem a legújabb események. Emiatt hoztam létre ezt a kis beköszönőt, ahova belinkelem a legutóbbi bejegyzéseim, itt láthatjátok frissült-e valamivel a blog.

Picasara felraktam egy videot Abuék koncertjéről amit Csabi vett fel, amíg én Sanyan nyaraltam:
Abuék koncertje (2011.02.09.) Hozzáadva: 2011.03.02.

Idősorrenben haladok most, így nem adok ide linkeket.

2011. január 31., hétfő

Spórolás a repülőjegyen

Az elmúlt hét erőltetett tempója után egész nap heverészés, gitározás volt a program. Lassacskán összepakoltam a bőröndbe, amit a nyaralásra szándékoztam vinni. Közeledett az indulás időpontja, de elfeledtem, hogy pontosan mikor, melyik járatra van jegyem. Gyorsan felléptem a netre és meglepődve láttam, hogy az a jegy, amit én 1280 jüanért vettem, az most csak 180+140-ba kerül (reptéri illetékkel). Nem akartam hinni a szememnek, ezért felhívtam a kínai kollegám, hogy nézze már meg ő is. Szerencsére net közelben volt, így hamarosan visszahívott, hogy igen, az tényleg annyiba kerül most. Megkértem, hogy gyorsan töröltesse a régit és foglaljon újra jegyet nekem. 5 perc múlva már küldte is a sikeres művelet részleteit. Így sikerült spórolnom 900 jüant (majdnem 30 eFt). Azt megjegyeztem, hogy ezek után érdemes lesz indulás előtt mindig megnézni a jegyárakat, ha magamnak kell az árát fizetni és nem a cég állja. Hamarosan meg is érkezett a sofőr, becuccoltunk és irány a reptér. Sok időnk nem maradt a becsekkolásra, pontosabban Csabinak, akinek a gépe 21:05-kor indult volna eredetileg. Valami miatt viszont késett (21:40), így volt még időnk egy sör megivására is. Elköszöntünk egymástól és kis várakozás után ülhettem fel a Pekingbe tartó járatra, ami időben, 22:10-kor el is indult. Mivel a T3-as terminálra érkeztem, a bőrönd felvétele után még át kellett buszoznom a T2-esre, ahova Szilviék futnak majd be reggel. Szerencsém volt, mert nem sokat kellett várnom az éjjel egyébként fél óránként közlekedő ingyenes transzfer járat hamarosan indult. Sajnos mire átértem már túl későre járt, így a Starbucks kávézó is zárva volt már. Kényelembe helyeztem magam és próbáltam elütni az időt 6 óráig.

2011. január 29., szombat

Csak egy sör

A reggeli ébredést egy porcikám se kívánta. Az irodai kv tudata vezetett el a kocsiig, ami berepített az erőműbe. Legalábbis az útra nem emlékszem, mert végig aludtam. Mivel ez volt a tavaszi fesztivál előtti utolsó munkanapunk, így kénytelen voltam erőt venni magamon és Csabival körbejártuk a terepet, hogy milyen munkafázisnál tartanak, tudjuk majd mennyit haladnak amíg nem leszünk itt. Szerencsére az alkoholt kezdem megszokni, nem voltam másnapos, csak eléggé kimerült. Ahogy közeledett az este, egyre kevesebb kedvem volt elmenni ismét a klubba. Csabi nem is szándékozott jönni, engem is csak az hajtott, hogy vissza kell vigyem a pendive-ot, mert 2-3 hétig nem lesz rá lehetőségem, ha most  nem. Nagy nehezen végül fél 10 körül összekapartam magam és beültem egy taxiba. A klubban telt ház, csak a pultnál jutott hely számomra. Gondolkodtam, hogy csak odaadom a pendrive-ot, aztán húzok haza aludni, de végül úgy döntöttem, ha már taxiztam, akkor 1 sört megiszok. Haoyuant nem láttam, így Xu Wei-ek adtam oda pendrive-ot és elkezdtem kortyolni az italom. Hamarosan egy kb. 45 éves fickó ment fel a színpadra, nagy ováció közepette. Megszólalt cd-ről a kisérőzene és elkezdett az egyhúros kínai hegedűn (erhu) játszani. Szuper volt, teljes extázisban nyomta, igaz ebben segíthetett neki az elfogyasztott alkohol is, látszólag már nem volt szomjas. Miután befejezte előadását és megitta a sok köszöntő sört, a wc felé vette az irányt. Mivel előttem kellet elmennie, nem tudott nem észrevenni. Teljesen megdöbbent és szinte földig hajolva jött kezet fogni. El se akarta engedni, csak akkor mikor eszébe jutott, hogy mi lenne, ha innék vele. Angolul egy mukkot nem tudott, így Grisien sietett segítségünkre, majd Lüka is odakeveredett és bemutatták Ningxia híres zenészét. Külsőre én úgy tudnám leírni, mint egy jó 45 éves kőműves segédet a kocsmában. Elől rövidre vágott, hátul hosszabbra engedett, de összegumizott haj. Már csak a kőport és maltert hiányoltam a hajából. Úgy tűnt nem hajlandó tágulni tőlem, kicsit már feszéjezett, mert természetesen mindenki minket nézett. Gondoltam, ha már ilyen híres, akkor megkérdem van-e cd-je, mert szeretnék venni egyet. Gondolkodott, majd elrohant és visszatért egy cd-vel, amit nekem ajándékozott, mondván fizetnem nem kell érte, csak innom vele. Mivel Grisien megunta a tolmácsolást (ment csajozni), így az időközben mellém (mögém) ülő lány (ex-bárénekes) próbált meg tolmácsolni, csak vele az a baj, hogy beszélni szinte alig beszél, érteni is csak az egyszerűbb mondatokat érti. Lusta volt angolul tanulni gimnáziumban. Így az arra vetődő Haoyuant is bevontam néha a „társalgásba”, ami addig tartott, amíg a zenész társasága távozni nem készült. Vette ő is a kabátját és elköszönt, de pár perc múlva visszatért, hogy még 1 sört azért innia kell velem. Ezen felbuzdulva, vagy a közelgő újév miatt, de egyre többen jöttek koccintani velem. Én az utóbbira tippelek. Az egyik emberke előbb sörrel, majd ginnel támadott le. Mikor már 4-szer tűnt fel, akkor Grisien megjegyezte, hogy nagyon tetszem a fickónak. Gyorsan beugrott a legutóbbi ilyen élményem így azonnal kértem, hogy mondja el neki, hogy ne sértődjön meg, feleségem van, a nőket kedvelem, de inni bármikor szívesen iszok vele. Látszólag nem sértődött meg, de többet már nem jött oda. Közben a mellettem ülő leányzó felment a színpadra és elkezdett énekelni. Mivel tetszik a hangja és már elég sok italt is fogyasztottam, a maradás mellett döntöttem, mondván majd vasárnap lesz időm kipihenni magam. Miután végzett a műsorával visszaült mellém. Haoyuan odatolt elénk 1-1 kockakészletet, hogy játszunk. Kockapókereztünk 3 kockával. A vesztesnek egy kis pohár sört kellett innia, kb. fej-fej mellett haladtunk. Közben megpróbáltunk kommunikálni, de mivel angolul nem beszél, így kértem egy papírt és tollat Xu Wei-től, így levelezgettünk. Miután mindketten annyit vesztettünk, hogy 1-1 üveg sört meg kellett igyunk, mondta, hogy ideje haza mennem. Azt hiszem látszott rajtam az szerda este óta tartó buli-munka-kevés alvás hatása és az este még elfogyasztott nem kevés alkohol hatása. Nem tiltakoztam, szót fogadóan elbúcsúztam tőle, majd mentem Haoyoanhoz boldog új évet kívánni. Az asztalánál ülők még akartak marasztalni, de kimentett azzal, hogy nekem másnap is mennem kell dolgozni és korán kell kelnem. Grisientől és Lükatól is búcsút vettem, majd taxiban reménykedve hazaindultam.

2011. január 28., péntek

Bai Ni Luo Bo - Jégcsap Retek

Nem mondhatnám, hogy kipihenten ébredtem, de szólt az ébresztő, így menni kellett. A nap eseménytelenül telt. Megpróbáltuk ismét a pinyózást, de nem hozott olyan játékot, mint előző nap, azért nem volt rossz sem. Este elég fáradtak voltunk, de természetesen ismét nekivágtunk az éjszakának. Mondanom se kell mennyire meglepődtek, hogy ismét felbukkantunk, viszont a rasztáéknak nyomuk se volt. Haoyuannak odaadtam a dalszöveget, amit eddig mindig otthon hagytam. Hirtelen nem tudta mihez kezdjen vele, megkérdezte, hogy fordítsa-e le angolra, amire mosolyogtam, hogy nem kell, majd ha eljutok, oda, akkor kínaiul szeretném elénekelni. Elővett 2 papírdarabot, tollat és leült velünk egy asztalhoz. Elkezdte pinyin-ül leírni a szöveget. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy nincs rá szükség, majd a kollegám megcsinálja, de vagy nem értette meg, vagy csak nem akarta rá hagyni. Mivel elég hosszú dal, elég sok időbe tellett mire végzett vele. Utána szerzett egy gitárt és ismét elmutogatta az akkordokat, majd otthagyott, hogy gyakoroljak. Csabi eközben teljesen elálmosodott, így elköszönt. Láttam, hogy a pultnál a gépen az előző 2 este készült képeket nézegetik, így kértem Haoyuant, hogy másolja át nekem pendrive-ra, ha van neki, mert az enyém sajnos nincs nálam. Sikerült szereznie, de megígértette velem, hogy másnap, de legkésőbb vasárnap vissza kell vigyem. Így el is dőlt, hogy a héten még egyszer jönnöm kell, kimerültség ide, vagy oda. Elkezdte szemezgetni a képeket és csak azokat másolta át amin szereplünk Csabival. Mondtam neki, hogy az összes kell, amit nem igazán értett. Gondolom azért mert náluk közkedvelt dolog, hogy mindenhol magukat fotóztatják, el se tudják képzelni, hogy minket inkább mások érdekelnek. Mivel egyedül maradtam, csak ücsörögtem és hallgattam a zenét, szerencsére Abu játszott Lükával (a haverja Akhmar hazautazott pár hétre). Amíg Csabi ott volt nem nagyon szólt más hozzánk, amint egyedül maradtam és látták milyen „magányos” vagyok a szomszédos asztaltól egyből elkezdtek koccintgatni velem. Befutott Grisien is, így hamarosan az asztalánál kötöttem ki, igaz nem Ő hanem Lüká hívott, hogy ne unatkozzak egyedül. Grisien elmesélte, hogy elég sokat ivott és úgy jött motorral a klubba, de nekiment egy taxinak. 100 jüant kellett fizetnie, hogy elengedje a taxis. Az egyik srác a asztaltársaságból elkezdett angolul próbálkozni, de nem nagyon értettem mire akart kilyukadni, csak annyit fogtam fel, hogy a kínai lányok nehezen megszerezhetőek, mondjam el neki milyenek az amerikaiak. Kértem Grisient, hogy segítsen megértetni vele, hogy fogalmam sincs, mert nem amerikai vagyok, hanem magyar. Elkezdte fogdosni a kezem, a lábam, ez kezdett gyanússá válni, de ugye ezen a tájékon ez még bele szokott férni, főleg ittasabb egyéneknél. Biztos, ami biztos elkaptam az arra sétáló Haoyuant és kértem, hogy üljön le, mert inkább vele beszélgetnék, mint ezzel a gyanús személlyel. Le is ült, de a srác nem tágított, már a fejemet, tarkómat, nyakamat simogatta. Na, ennek a fele se tréfa, de Haoyuan csak nevetett és elment wc-re. Nem akartam kettesben maradni a sráccal, így felpattantam és a pultnál üldögélő Dagi barátnője mellé vetődtem le, fedezékbe vonultam. Mivel többen is látták mi zajlik és gondolom Haoyuan is szólt valakinek, így azt láttam, hogy előkerítik a buzi gyerek haverját, felszólítják a távozásra és kikísérik őket az ajtón. Biztos, ami biztos maradtam a pultnál, bár már nekem is indulnom kellett volna haza, de nem szerettem volna együtt várakozni taxira velük. A pult túloldalán volt egy másik rejtőzködő ember: Abu. Alig vettem észre, ott guggolt és néha lopva kikukucskált. Mikor észrevettem és kérdőn ránéztem mutogatta, hogy már dugig van sörrel és az egyik vendég itatni akarja még. Elkezdtem Kicsit később Lükának ecseteltem, hogy sajnálom, hogy nem beszélek kínaiul, mert így nem tudunk barátok lenni. Sajnos Lüká alig tud angolul, így koránt sem vagyok benne biztos, hogy megértettem, de kb. ezt válaszolta: „Nézd meg mennyi az idő, nézd meg kik vannak itt. Csak barátok, nem baj, hogy nem tudsz kínaiul, te is itt vagy, te is barát vagy”. Már ettől majdnem elérzékenyültem, de még megfejelte azzal, hogy adott nekem kínai nevet, amiről én nem akartam elhinni, hogy nincs jelentése, így az arrébb ülő Haoyuanhoz mentem megkérdezni mit jelent. Azt állította, hogy az tényleg csak egy név. Ekkor Lüká elkiáltotta magát: „az új neved legyen inkább Bai Ni Lou Bo!”. Amin mindenki jót derült. Természetesen Haoyuan nem volt hajlandó elárulni a jelentését, azt mondta majd holnap. Ezután mindenki az új nevemet kóstolgatta, én is. No, de ha már van nevem, akkor megkértem Haoyuant, hogy írja le nekem a pincérekét, mert olyan kínos, hogy egyikükét se tudom. Íme: 

Lei Zi - Abu - Xu Wei

Xiao Ke (Kis Dagi) - Sun Yan (Dagi bnője)

Az új „barátommal” Xu Wei-el elkezdtünk kockapókerezni. Többnyire vesztett, szinte egy üvegnyi hátrányba kerültem vele. Persze a vesztesnek innia kellett. Eddigre a személyzeten és tulajokon kívül csak Abu, Grisien, az öreg énekes Wang (vagy Mang), meg én maradtunk. Abu időközben előmerészkedett a pult mögül, de tényleg elég sokat ihatott, mert ledőlt az egyik kanapéra és hamarosan mély álomba merült. Így már azt se hallhatta mikor Grisien a kérésemre elkezdte énekelni a Nirvana: My Girl dalát. Eleinte nem is vettem észre, csak a refrénnél esett le, hogy nem angolul, hanem kínaiul énekel, ugyanis azt a részt se értettem, aminek tudtam a szövegét. Grisien elvonult inni, én meg leültem a helyére a színpadon és gitározgattam, majd lehúztam a potikat a keverőpulton amit Haoyuan megköszönt, no nem azért mert rosszul játszottam, mivel a gitáron le volt véve a hangerő, hanem azért mert csak nekem jutott eszembe és megkért, hogy kapcsoljam is ki. Ezután nemsokára takarodót fújtak. Abut betakargatták, a pincér srác (Xu Wei) ott maradt, mi pedig távoztunk. Grisien felpattant a motorjára, Lüka és Haoyuan a kocsijukba, én meg taxiba.  Fél 4-re értem haza. Azt is csodáltam, hogy eddig bírtam 3 éjszakát, bele se mertem gondolni milyen lesz a reggeli ébredés.

2011. január 27., csütörtök

Rasztafári

Fél 5 körül kerültem ágyba, reggel 6:50-kor viszont szólt az ébresztő, menni kellett dolgozni. Már rég fordult velem elő, hogy aznaposan induljak munkába, sikerült elérnem. Kicsit tartottam a naptól, mennyire leszek beteg, de szerencsére semmi különösebb nem volt. Az ebédhez érve már kezdtem alvajáróként közlekedni, Csabi se nyújtott túl friss benyomást. Csipegettünk pár falatot, majd felmentünk ping-pongozni, bár nem sok reményt fűztünk hozzá, hogy bármi is kisülhet belőle. Ennek ellenére a fizika törvényeit meghazudtolva olyan játékot produkáltunk, hogy alig hittünk a szemeinknek. Mondjuk azoknak nehezen is lehetett, mert alig láttunk (eléggé rossz a terem világítása), szinte csak hang alapján követtük a labdát. Fél óra után már folyt rólunk az izzadság, állni alig volt erőnk, de olyan labdákat értünk el, amit máskor csak szemmel kísérünk. Egyszerűen nem volt kedvünk abba hagyni, csak fél 3-kor sikerült rászánnunk magunkat. Máskor legkésőbb ¾ 2-kor már az irodában szoktunk ücsörögni. Teljesen kiégettük magunkból a maradék alkoholt. Megbeszéltük, hogy el kellene menni este ismét a klubba, hátha Grisienék megint nyújtanak valami maradandó élményt. No meg ugye én megígértem Haojuanéknak, hogy bizony másnap találkozunk, amin csak nevettek, meg kellett mutatni nekik, hogy kemény fából faragtak. Meló után otthon zuhanyzás, vacsora és egy gyógysör kortyolgatása mellett alig vártuk, hogy 9 óra legyen és indulhassunk, mert attól féltünk bealszunk. Elég korán értünk a klubba, még csak kevesen voltak, de a raszta társaság már bent borozgatott. Haojuanék nagyon meglepődtek mikor megláttak, tényleg nem számítottak rám. Leültünk, sört és szotyit rendeltünk, s vártuk, hogy kialakuljon valami. Az idő telt, tingli-tangli zenélgetések voltak. Már-már kezdtük bánni, hogy eljöttünk, mikor Lüká elkezdett szervezkedni. Félretolták a színpad előtti asztalokat és elkezdett kongákat osztogatni. Valami nagy dolog sejlett kialakulni. Abu, a raszták, Lüká és Grisien a színpadon és környékén. 4-5 konga, gitár, basszusgitár, csörgő, stb. Belecsaptak és nagyon kellemes reggaet kezdtek el játszani.



Lüká a fő hangulatmester nyakába akasztotta a kongát és úgy járkált, csábította táncra az embereket.


Az egyik pincér srác hozott egy kólás palackban szotyit, hogy mi se maradjunk hangszer nélkül, azt rázva kapcsolódtam be az őrületbe (Csabi meg az Iphone-ját élesítette). Lüká megunva, hogy nem megyünk táncolni, lerakta a kongát és berángatta az egyik „idősebb” hölgyet (nem tudjuk eldönteni hány éves lehet) a szomszédos asztaltól, majd odalépett hozzám és mellé penderített. Amúgy se szeretek táncolni, reggaere egy idegen nővel meg végképp nem, de tudtam, hogy nem sérthetem meg, így átöleltem a derekát, rámosolyogtam, megrogyasztottam a lábam kétszer aztán szépen arrébb totyogtam, szabadkozva, hogy én nem tudok táncolni. A szokásos menekülést választottam, felkaptam egy kongát és letelepedtem a színpad szélére. Nem éreztem oda valónak magam, igyekeztem minimál zajt kelteni, hogy ne tegyem tönkre véletlenül se ezt a remek zenét. Sajnos egy hibája van ennek a stílusnak, hogy mindegyik szám végteleníthető, így elég sokat kellett várnom a végére, hogy visszaszökhessek Csabihoz. Közben az egyik pincér srác átalakult bohóccá, ezzel is fokozva a hangulatot, páran meg összeálltak vonatozni.




Miután lecsendesedtek a zenészek, jött a szokásos sláger: Michael Jackson – Beat it meg a Billy Jean. Páran elkezdtek táncolni, főleg Haoyuan volt elemében. Mi kezdtünk elpilledni, azt már megkaptuk amiért jöttünk, így míg Csabi fizetett, addig én elmentem pisilni, majd elbúcsúztunk a barátainktól. Természetesen megint azzal a felkiáltással, hogy viszlát holnap. Fél 2-re már haza is értünk. Egy kis ízelítő a zenéből:


2011. január 26., szerda

Első lecke - fergeteges buli a klubban

Elérkezett az első oktatás ideje. Haojuan jelezte, hogy mehetek próbálni fél 9 körül már ott lesz a klubban. Kicsit izgultam, így Csabi a feszültség oldásaként felbontotta egyik féltve őrzött borát. Mivel nem vacsoráztunk, eléggé hamar jó állapotba kerültünk, amit fokoztunk egy kis kísérleti anyaggal: goji bogyót áztattunk be magyar pálinkába. Megelégedve konstatáltuk, hogy nem született rossz anyag belőle. Kicsit elhúzódott az elindulás, de kb. 9-re odaérhettünk a klubba. Előtte összefutottunk az egyik ismerős sráccal (Kis Dagi) és barátnőjével, akik örültek a felbukkanásunknak. Bent már több asztalnál üldögéltek, az egyik mellől felpattant Haojuan és már hozta is a gitárt, szinte a kabátom se vehettem le. A dal gitártémája nem túl bonyolult, az akkordok hamar meg voltak, de a pengetéssel akadtak gondjaim. Valami miatt ska-ra vagyok beprogramozva, így abban a stílusban pengettem, amiért egyből rám szólt Haojuan. Aztán egy kicsit gondolkodott, ízlelgette ezt a hangzást, nevetett egyet és mondta, hogy jó lesz ez így is. Egyre többen lettek, így a gitárt elraktuk, elővettük a gojis pálinkát és megkóstoltattuk a haverokkal, ízlett nekik is. Haojuan visszaült az asztaltársaságához, ahol meglepve fedeztem fel egy hosszú rasztahajú srácot (kb. mint Macska). Ilyet se sokat látni errefelé. Annál az asztalnál üldögélt egy híres énekes is (már láttuk pár alkalommal, a tartomány egyik legismertebb „new-wave” zenésze). Egyszer csak nyílt az ajtó és ki sétál be rajta? Grisien! Akit az első alkalom óta nem láttunk itt, pedig nagyon jól énekelt, Doors-ot is. Éreztük, hogy ma nem fogunk hazajutni éjfélre, pedig eredetileg az volt tervbe véve, lévén hétköznap. Grisien is megörült nekünk, átöleltük egymást, dumálgattunk kicsit. Nagyon sokan lettek, elindult a zenélés. Szuper hangulat volt, íme egy kis kóstoló belőle:




















Mivel nem voltunk szomjasak, a kommunikáció is sokkal jobban meg ilyenkor, érdekes módon azok is tudnak pár szót angolul, akik máskor tagadják. Csabitól néha elszakadtam, a raszta srác haját húzogattam, hogy hehe ez nem lehet igazi. Szóval volt minden, remek egyéni előadások és a korona is felkerült az estére: elkezdtek dzemmelni. Lüka, Grisian a raszta srác. Olyan reggie-t játszottak, hogy borsódzott a hátam. Megint csak eszembe jutott a kérdés: Kínában vagyok, vagy valami térkapun át Jamaica egyik kis bárjában üldögélek? Eléggé megfogyatkozott a létszám, már csak a rasztás társaság volt, velük együtt én is. Volt aki a színpadon, volt aki a színpad mellett énekelt, zenélt, dobolt. Nem maradhattam ki, én is püföltem egy kongát.



Egyszer csak Csabi szólt, hogy nagyon álmos megy haza. Az időérzékem teljesen elvesztettem így mondtam neki, hogy még maradok, menjen csak (állítólag 3-ra ért haza). Mikor mindenki elcsendesedett, Grisien Nivanát kezdett el énekelni/gitározni. Mire felocsúdtam már csak négyen maradtunk. Grisien, Lüka, Haojuan meg én. Haojuan elérzékenyült, sírdogálva mondta mennyire szereti a férjét, ja és hogy az első pasija a raszta srác és annyira örül, hogy Lükával barátok. Ránéztem a telefonomra és ha ki nem is józanodtam, de meglepődtem: elmúlt 4 óra. Haojuan és Lüka összetoltak 2 kanapét, elővarázsoltak pár takarót és mondták dőljek le én is valahova, mert ilyenkor nem sok taxi jár. Példát mutatva levette cipőjét és bebújt a takaró alá. Én inkább elköszöntem, de visszafordultam, hogy nem fizettem még ki a fogyasztást (pár sör azért lecsúszott  Csabival). Lüka legyintett, nem tartozom semmivel. Megköszöntem és még egyszer búcsút intettem, hogy akkor viszlát holnap. Nevettek, nem hitték, hogy én másnap képes leszek oda jutni. Behúztam magam után az ajtót, amit Grisien belülről belakatolt és kisétáltam a főútra. Szerencsés vagyok? 1 perc múlva már taxiban ültem. Fél 5-kor már az ágyban landoltam. Néhány kép is az estéről:
Haojuan első pasija - A híres énekes - Lüka



Haoyuan



Grisien is beszállt  a reggie-be

2011. január 21., péntek

Gitárszerzés

Mióta visszajöttünk idén csak egyszer voltunk a klubban, többnyire miattam, mert nem volt hangulatom kimozdulni. Viszont még otthon elhatároztam, hogy szerzek egy gitárt és megtanulok 1-2 dalt, amit normálisan el tudok majd játszani, mert mindig követelik, hogy gitározzak. Az még rendben is lenne, de a mikrofont is elém tolják, hiába szabadkozom, hogy nem megy egy dalszöveg se. Mivel esténként Csabi is gyakorolgatni szokott, így kell egy saját, amit bármikor kézbe vehetek. 
Ezen apropón vacsora után fél 10-kor átsétáltunk 2 üveg borral a kezünkben Dzsonihoz. A bort tőle kaptuk, mikor legutóbb meghívtuk kolbászos bagettet enni hozzánk, akkor hozta. Kicsit tartottunk tőle, mert eddig egy kínait kóstoltunk (kb. 2200 Ft és ez még csak alsó közép árfekvésű), de majdnem ki kellett öntsük.  Ebben kellemesen csalódtunk, no nem lesz a kedvencünk, de messze felülmúlta a múltkorit. Mire beszürcsöltük a 2 üveg bort, fél 11 lett, irány a klub. 
Telt ház volt, a színpadon egy lány énekelt (Lüka gitározott és egy srác meg püfölt egy dobot). Elég jól szólt, kiderült, hogy a lány régebben egy bárban lépett fel rendszeresen. Egy sarokban félretolták a lomot és felállítottak egy műanyag asztalt, hoztak 3 széket és már le is ülhettünk. A lány még vagy 2 dalt énekelt, utána egy ismerős fazon ment a színpadra. Meglepetésre előkerült egy saxofon is és nagyon durván jó zenét kezdtek el nyomatni. Csabi fel is vett egy részletet belőle a telefonjával, de sajnos nem a legjobb számból és a saxofont se igazán lehet hallani.

Ez a hely mindig tud meglepetéseket okozni! Sajnos pár dal után befejezték ők is. Ekkor egy asztaltársaság elvonult, mi megpróbáltunk gyorsan lecsapni a felszabadult helyre, ne legyünk a sarokba beszorulva. Már majdnem leültem mikor Lüka elkapta a karom és odarángatott ahol ő ült, no meg az előbbi énekes, akit angolul „Big Mouth”-nak (nagy száj) becéznek. Én persze a nagy zajban Big Boss-nak (nagyfőnök) értettem. Ezen természetesen jót nevettek. Jött a koccintgatások sora, egy másik énekes fazon is átült egy ideig, meg a volt bárénekes lány. Dzsoni már korábban prezentálta a kérésemet Haoyuan-nak, hogy szeretnék egy gitárt kölcsön kérni. Azt mondta, hogy gyakorlatilag a falon lévők majdnem mind használhatóak, szokták is bérbe adni, de mivel én külföldi vagyok, a barátjuk, így nekem csak a kauciót kell letennem, ami 500 jüan (kb. 15 eFt). Lükanak szóltam, hogy akkor mutassa meg melyik a legjobb gitár, hisz Ő ismeri őket, nehogy elfeledkezzünk róla. Levett egyet a falról és mondta, hogy nekem csak 400 jüan a kaució, de 1 hónap múlva már fel kell lépjek. Beleegyeztem, de 2 hónapra toltam a határidőt. Mivel  a gitár a kezembe került természetesen kipróbáltam milyen, azt az egy dalt amit régen írtam és még emlékszem eljátszottam, amiért kaptam is egy kis tapsot az ex-bárénekesnőtől, Lüka meg noszogatott, hogy menjek fel a színpadra, de mondtam neki, hogy majd 2 hónap múlva. Az egyik asztaltól hoztak wasabis szószba mártogatott uborkát, azt hitték meglephetnek vele, de mivel a múltkor már kóstoltuk, így nem ért váratlanul a durva csípőssége, mosolyogva elrágcsáltam (mint a tormánál, itt is fontos a légzéstechnika közben). Természetesen nagy elismerést arattam. Ahogy a sörök fogytak, az asztaltársaság lassan szétszéledt, így mi is áttelepedtünk a korábban kiszemelt kényelmesebb helyhez. Ott meg a szomszédos asztalnál Haoyuan ült, így beszélgetésbe elegyedtünk. Kértem, hogy majd tanítsa meg nekem az egyik dalt, amit játszani szokott. Beleegyezett, esténként 7-8 körül már ott szokott lenni a klubban (gondolom takarítanak, meg készülnek a 9 órai nyitásra), menjek akkor és gyakorolhatunk. Viszont nem elég a gitár, énekelnem is kell, ezért odaadta Dzsoninak a dalszöveget. Kollégám mikor meglátta anyázott egyet: tele van ókínaival, amit még ő is alig ért, nehéz lefordítania. Mondtam neki, hogy nem kell a fordítás, elég, ha fonetikusan leírja nekem. Nem hiszem, hogy képes leszek megtanulni, szerintem erre Haojuan is hamar rá fog jönni. Közben felment a színpadra egy srác egy táska fúvós hangszerrel. Beraktak egy instrumentális zenét, Ő meg elkezdett furulyázni, no meg ki tudja még milyen fúvós hangszeren játszani. Ez is kellemes meglepetés volt. Eléggé eltelt az idő és mivel másnap dolgozni kellett menni, így elbúcsúztunk, kezemben az új szerzeménnyel.


2011. január 17., hétfő

Nyilatkozat

Reggel 9-kor gyülekeztünk reggelizni (a szálloda 3. emeletén van a büfé). Rántotta, bacon, paradicsomos bab, bundás kenyér, tea, gyümölcslé, palacsinta. Jóllakottan mentünk vissza szobáinkba, majd le kijelentkezni. A konzulátus a közelben lévő követségi negyedben van, kb. 20 percre a szállodától, így kényelmesen átsétáltunk. A csengőt hiába nyomkodtuk, nem reagált rá senki. Szerencsére elmentettem a főkonzul számát (korábban leegyeztettem vele a mai találkozót), így felhívtam, hogy itt állunk, senki nem nyit ajtót, mi tévők legyünk. Kis türelmet kért és hamarosan személyesen engedett át a zsilipajtókon. Az ügyfélfogadói helységben pár kínai várta türelmetlenül a konzuli alkalmazottak felbukkanását, mi jól röhögcséltünk, de eszünkbe jutott, hogy lehet némelyik benszülött ért magyarul, így visszafogtuk magunkat. Kis várakozás után ismét felbukkant Sárközy főkonzul és bevezetett minket az irodájába, ahol kedélyesen eltársalogtunk, elmeséltük, hogy mit csinálunk Kínában, örült, hogy nem rabszolgák vagyunk. Kitöltöttük a nyilatkozatokat és megnyugodtunk, hogy még ezek után is szabad lábon távozhatunk. Eltelt az idő, majdnem dél volt mire visszaértünk a szálloda mellett található Landmark Towerben a 21. emeleten lévő irodába. Megismerkedtünk az új titkárnővel, Lily-vel, majd beültünk a tárgyalóba megbeszélni pár dolgot az irodavezetővel. Fél egykor bejött Zoli, hogy menjünk ebédelni. Majdnem ismét a német étterembe indultunk el, de végül nekem kellett döntenem (mint egyedüli site manager) és én a japán étteremre szavaztam, ahol már egyszer voltam Zolival. Csabinak mindegy volt, Gábor inkább csülköt evett volna, de reméltük nem bánja meg ezt sem. Csatlakozott még hozzánk F. Zsolt is (ajánlatkészítő a pekingi irodában) és kocsival elmentünk az étterembe. Elfoglaltuk a kis boxunkat, cipő le, papucs fel és ráraboltunk az ételekre. Sok minden közül lehetett válogatni, púposra szedtük a tányérjainkat (sült garnéla, kagyló, osztriga, mindenféle halak, csirkemell, krumpli, sült hagyma, különböző szusik stb.). Hoztak középre jégtálon nyers halat, lazacot és garnélát egy kis wasabi-val. No meg természetesen mindenkinek teát.


Igen hamar teli ettük magunkat, még elmásztunk egy kis desszertért (dinnye, süti), fizettünk fejenként kb. 2700 Ft-ot és távoztunk. Az utcán elköszöntünk Zoliéktól, fogtunk egy taxit, de az „airport”-ot (kiejtve: erport) nem értette a sofőr. Szerencsére Csabi Iphone-jában van angol-kínai szótár és így meg tudta mutatni hova szeretnénk eljutni. Mire a taxis szeme felcsillant és büszkén mondta: „airport” (kiejtve: airport). És kb. ugyanilyenek a saját nyelvükkel is, ha csak egy picikét és másképpen ejted a szót már nem értik meg. Ugyanarról a terminálról indultak a gépeink, bent még megittunk egy sört, aztán elbúcsúztunk Gábortól és mentünk a saját kapuinkhoz. A gépünkre felszállt még 2 külföldi, ránézésre oroszok lehettek, más nem nagyon vetődik erre a vidékre.

2011. január 16., vasárnap

Pekingi éjszaka

Úgy döntöttem, hogy maradok nyugdíjpénztártag. Otthon nem volt időm elmenni nyilatkozni, de nem is szándékoztam, így legalább volt egy indokom, hogy elugorhassak egy csülök evésre Pekingbe. Sikerült Csabit is meggyőznöm és az egyik Baojiban lévő srác, Gábor is csatlakozott az ötlethez. Sikerült olyan járatokat választani, amik pár perc eltéréssel fél 1-kor landoltak Pekingben. Gábornak előbb be kellett jutnia Xi’an-ba, ami 3 órás kocsikázás. 8 körül telefonált (éppen felébredtem), hogy egy nagy dugóban állnak a taxival, lehet nem fogja elérni a 10:30-kor induló gépet. Sebaj, legrosszabb esetben a következő járatig (kb. napi 10 gép indul Xi’anból Pekingbe) mi elütjük az időt a Starbucks kávézóban majd Csabival. 10 óra előtt pár perccel hívott ismét Gábor, hogy sikeresen megérkezett Ő is a reptérre, be is tudott csekkolni, de a gép fél óra késéssel indul. Megegyeztünk, hogy majd várjuk a kijáratnál. Valami oknál fogva úgy emlékeztem, hogy mi a 2-es terminálra, ő meg az 1-esre érkezik majd, ami kb. 10 perc kényelmes séta.  Így landolás után kisétáltunk és balra fordultunk, bár nem tűnt ismerősnek a környezet. Kis ténfergés után rájöttünk, hogy a 3-ason landoltunk. Rendben, de akkor Gábor vajon hányasra érkezik? Felszálltunk a transzfer buszra (a 3-as terminál elég messze van az 1-2-től) és úgy döntöttünk, hogy leszállunk az első helyen, ami a 2-es lett. Megnéztük az érkező járatokat és láttuk Gábor gépét is. 12:46. Pár perc múlva fel kell bukkannia. Nem volt nehéz észrevenni egymást a sok apró kínai közt. Kis tétovázás után úgy döntöttünk eszünk egy kis pizzat a Pizza Hut-ban, mert mire bejutunk a városba, étterembe az soká lesz és mi csak egy kis mogyorót kaptunk a gépen. A pizza nem túl nagy és nem is hasonlít az otthoni Pizza Hut-oshoz, de tűzoltásra megfelelt. A szállodában bejelentkeztünk és mivel én kaptam a legmagasabban lévő szobát (Gábor 6-on, Csabi 10-en, én 14-en), úgy döntöttünk, hogy nálam lesz a legjobb kilátás, ott gyülekezünk és döntjük el merre menjünk délután. Sok ötletünk nem volt, korábban felvetődött az IT központ megnézése, hátha Gábor vesz majd valamit (még nem járt ott), így végül maradtunk ennél a verziónál. Metróval mentünk, mert az ablakon kinézve a forgalom nem tűnt túl biztatónak. Meg amúgy is, a pontos címet nem tudtuk, de azt igen, hogy metróval hogyan lehet oda jutni. Mikor megérkeztünk elsőként enni akartunk valamit. Nagyjából emlékeztem melyik épület felső szintjén vannak az éttermek (ahol Csabival is ettünk már egyszer), sikerült is megtalálni. Kínai gyorsétterem (McDonald’s). Teli hassal vághattunk neki az elektronikai börzének. Gábor kis hangfalat akart venni. Talált egy elfogadható hangzásút (sd kártyáról lehet mp3-at lejátszani vele), de sokallta a 95 jüanos kezdő árat. Az eladó meg kevesellte az 50-et, nem akart semmit engedni belőle, így nem született meg az alku. Járkáltunk tovább, de hasonló jó küllemű és hangú kütyüt nem találtunk, vagy ha igen, akkor drágábban. Egy emelettel lejjebb végül ráakadt egy elfogadhatóra, aminek a kikiáltási ára szintén 95 jüan volt. Az alkudozás elmaradt, a vétel megköttetett. Irány vissza a szálloda. Útközben úgy döntöttünk, hogy már nincs értelme visszamenni, üljünk be egyből a német étterembe (a szállodától kb. 20 percre) és elsörözgetünk amíg M. Zoli (a pekingi irodában dolgozik) megérkezik. A metróból kiérve Csabi inkább mégis a szállodába szaporázta meg lépteit. Így Gáborral kettesben leültünk az étteremben. Búza sört rendelt magának, én viszont már a többiekre is gondolva egy torony (3 liter) Tsingtao-t (kínai csapot sör) kértem. A pincér nem is értette, azt hitte egy korsóval kérek, nagy nehezen sikerült felfognia, hogy bizony 3 liter kell. Hamarosan befutott Csabi, immáron megkönnyebbülve, majd Zoli is. Az első torony sör elfogyása után rendeltünk még egyet, meg 2 csülköt 4 személyre tálalva. Kellemesen jól laktunk. A sör elfogyása után úgy döntöttünk bele vetjük magunkat a pekingi éjszakai életbe (kb. este 10 óra lehetett). Zoli elvezett minket egy helyre, ahol állítólag sokan szoktak lenni. A bárpultosokon kívül más nem volt, így hamar kifordultunk és mentünk a másik „diszkóba”. Ott se volt tolongás, de ittunk egy bambit és gyalogoltunk vagy 20 percet mire megérkeztünk egy igazi diszkóhoz. No itt már volt élet is. A bárpultnál letanyáztunk, rendeltünk egy sört. Csabi és Gábor körbenéztek, de túl érdekeset nem láttak. Talán a legszemrevalóbb csaj épp a bárpultnál álldogált, de eléggé hivatásosnak tűnt, így a sör elfogyasztása után úgy döntöttünk eleget buliztunk, irány a szálloda. Zoli szerint, ha kicsit többet ittunk volna, biztos bejön a hely nekünk is. Az első kettő meg szerinte azért volt meglepően üres, mert vasárnap este volt és általában péntek-szombat van nagy buli.

2011. január 6., csütörtök

Újra itt

5-én délután indultunk Magyarországról, 6 Egis, 3-an Yinchuanba, 3-an Baojiba (Xi’an-tól még 3 óra kocsikázás). Keveset aludtunk a 9 órás úton, sokat söröztünk és beszélgettünk. Az időeltolódás miatt helyi idő szerint reggel fél 6-kor landoltunk. Bevándorlási vizsgálat, poggyászfelvétel, majd irány a reptéri Starbucks kávézó. Elkortyoltunk egy nagy tejes kv-t, amíg vártunk a yinchuani járatra (3 kollega meg xi’an-i repülőre).  A becsekkolásig még jutott idő egy pisire, utána mentünk megkeresni melyik kapunál indul majd a gép. A váróban nézegettük az utastársakat, egyikőjük az új kínai elektromos kollegának kellett lennie. Hamarosan meg is jelent, kicsit bátortalanul megszólított minket (más külföldi nem ücsörgött ott látóközelben, főleg nem 3). Kölcsönös bemutatkozás után elköszönt, hogy arrébb ült már le. Mellettünk amúgy se volt már hely. 10-kor elkezdődött a beszállás, irány Yinchuan. 2 óra az út, kicsit késve indultunk, de időben érkeztünk. A sofőr várt minket egy másik taxis ismerősével. Megegyeztünk, hogy délután alvás és este találkozunk egy étteremben egy „welcome” vacsorára. Kissé kómásan ébredtem fél 7-kor, mire összeszedtük magunkat már majdnem 7 óra volt. Átsiettünk H. Pistához (ő lesz az elektromos szerelésvezető), mivel ő még nem tudja hova kell menni, majd irány az étterem. Közben Dzsoni már telefonált, hogy hol vagyunk, mert már várnak (7-re volt megbeszélve a találkozó). Sebaj, így már legalább leadták a rendelést. Nem volt kedvem sörözni, viszont beijiu-t kötelező volt inni, teázgattam mellé (jó cukros, virágszirommal, jujube-vel, meg még más gyümölccsel). Az fogások nem okoztak csalódást, sikerült megint jóllakni. 10 óra körül végeztünk, elindultunk haza. Csabival úgy döntöttünk, hogy ha látunk egy szabad taxit hazáig, akkor elugrunk a klubba, mert nem vagyunk álmosak. Erre kb. 99% esélyünk volt. Fél perc után jött is egyből 2. Így hamarosan a klubban üdvözölhettük a „barátainkat”. Nem voltak sokat, kb. 3-4 asztalnál üldögélhettek, többnyire idegenek, no meg a pár ismerős a pultnál. Csabi ivott még 2 sört, én meg 1-et, azt is csak azért, hogy ne egyedül igyon. Haoyuan hozott egy tál szotyit is, ajándékba. A szomszédos asztalnál 2 lány és 3 fickó üldögélt. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az egyik lány furán viselkedik, mint aki éppen most szippantott fel egy csík port. Utána megláttam a kezében egy hosszabbra szelt uborkadarabot. A velem szemben ülő fickó is vett egy uborkát és belemártogatta valamibe, majd bekapta és elkezdett fintorogni, elvörösödött. Csabi már eleget ivott hozzá, hogy felbátorodjon, így oda ment hozzájuk és megkóstolta. Tormára hasonlító durva cucc volt, valószínűleg wasabis szósz. Csabi erős magyarhoz illően mosolyogva elrágcsálta és még vett egyet. Hüledezve nézték, de örültek neki. Gyorsan rendeltek is nekünk egy adaggal, amit mi szép komótosan megeszegettünk. Vigyázni kell vele, mint a tormával, mert ha feljut az orrba az illóanyag, akkor szétzúzza az agyat is. Miután elfogyott a sörünk, láttuk, hogy éjfél van, másnap úgy is meló, zene sincs, így mentünk fizetni. Lüka kérdezte mennyit ittunk, aztán valamit elkezdett magyarázni, de úgy látszik elfelejtett angolul, mert csak kínaiul nyomta. Odaadtam neki 30 jüant, hátha elé, mondta, hogy nem, akkor adtam 100-at, azt is visszatuszkolta. Sikerült felfognunk, hogy nem kell fizetnünk, a vendégei voltunk. No, jó indul ez az év a klubban. :)