Legrissebb bejegyzések

Híradó:

Mivel elég anarchista módon irogatok (nem időrendben), így a kézenfekvő modul (Recent Post) nálam nem műkődik, a legfrissebb bejegyzések nem a legújabb események. Emiatt hoztam létre ezt a kis beköszönőt, ahova belinkelem a legutóbbi bejegyzéseim, itt láthatjátok frissült-e valamivel a blog.

Picasara felraktam egy videot Abuék koncertjéről amit Csabi vett fel, amíg én Sanyan nyaraltam:
Abuék koncertje (2011.02.09.) Hozzáadva: 2011.03.02.

Idősorrenben haladok most, így nem adok ide linkeket.

2010. július 24., szombat

Live Bar I.

Közeledett az első hazautazásom ideje és még nem tudtuk rávenni magunkat, hogy eljussunk a Bar-ba megnézni milyen élő zenék szoktak lenni. A heti 6 nap meló után ugye elvileg csak a szombat este lett volna alkalmas, de akkor meg örültünk, ha ágyba esünk és alhatunk másnap délig. Csabi úgy gondolta, hogy mégse lehet az, hogy úgy menjek haza, hogy el se búcsúzunk. Ez tökéletes alkalomnak tűnt a pár hete megtekintett Live bar feltérképezésére is. Mivel szombat délután indult a gépem Pekingbe, így csakis a péntek este jöhetett számításba. Megbeszéltük Dongming-gel (tolmács), hogy este fél 10 körül találkozunk és menjünk együtt. Kicsit keresgélni kellett a lépcsőt ami felvezet a klubhoz, de sikerült meglelni. Mikor beléptünk minden szempár ránk tapadt, érezni lehetett, hogy megállt a hang a levegőben. Aztán a szemek visszatértek a sörösüvegekre és csak lopva tekintettek ránk megint. Leültünk, rendeltünk sört (XiXia-t) és szotyit. Helyi szokásnak megfelelően a héját az asztallapra dobtuk/köptük. A két ismerős pincérsrác boldogan serénykedett körülöttünk és mikor munkájuk engedte a Dongming által igyekeztek dumálni is velünk. A színpadon a tulaj (Lüká) zenélt alkalmi csapattal, egész kellemes volt. Szépen körbepásztáztuk az asztalokat, még nem voltak eléggé felbátorodva az emberek, hogy odajöjjenek hozzánk, csak pár mosolyt sikerült elkapnunk. Azt megfigyeltük, hogy egy-egy társaság maga mellé rendelt egy rekesz sört és abból pótolták a készletüket. Kis poharakba töltögettek szorgosan és ittak, többnyire fenékig ürítve. Azt mondanom se kell, hogy eleve nem voltak hidegek a sörök, de ugye nyáron plusz 30 fok-ban az asztal mellett még melegebbé váltak. Fene az ízlésüket, de legalább mi hideget kaptunk. Pár hete mikor itt jártunk láttunk barbecue készítőt. Kérdeztük a pincér srácot lehet-e enni valamit. Azt mondta, hogy nincs begyújtva, de kedvünkért beüzemeli, így nem sokkal később már hozta is a nyársra szúrt fűszeres sült husikat. A főnök befejezte a színpadon a zenélést és leült az asztalunkhoz. Ahogy telt az idő és fogyott a sör, egyre inkább felbátorodtak, követték a tulajt és több idegen is az asztalunkhoz ült, egy nő meg fényképeket készített. Ez utóbbiról kiderült, hogy a tulaj felesége (Haujuan). Természetesen az új asztaltársaság hozta magával a sörét, és pluszban nekünk is. Onnantól kezdve már nem kellett rendelni magunknak, folyamatosan elláttak. Aki tudott valamennyit angolul az próbált közvetlenül kérdezgetni, de inkább a tolmácsunkat használták. A srácok után lányok is erőt merítettek a sörből és kérték, hogy hagy készítsenek velünk fényképet. Próbáltunk távolságtartóak lenni, de ők nem. 


A főnök felesége (középen) és a feleségének húga is csinált velünk közös képet. Élőben a tulajnő azért jobban néz ki.


Közben újabb zenészek léptek a színpadra. Azt figyelhettük meg, hogy szinte mindenki játszik valamilyen hangszeren, vagy énekel. Kérték játszunk mi is valamit. Csabi kivágta magát, hogy még csak most vett gitárt, előbb meg kell tanulnia. Így rám hárult a feladat, de visszautasítottam, még nem ittam eleget, sokan voltak. Kellemes meglepetésként 2 lány kezdett el zenélni, hagyományos kínai hangszereken. Egyikőjük az 1 húros hegedűn (erhu), másik pedig citeraszerűn (guzheng). Sajnos csak a telefonommal tudtam 1-2 szörnyű minőségű felvételt készíteni, de ismerős dallamot is hallhattunk. Utánuk megint gépről szólt a zene, lassan kezdtek eltávozni az emberek, akik maradtak szinte mind az asztalunknál szorongtak. Az egyik srác (Grisien, nem tudom miként kell leírni) aki teljesen ki volt varra mondta, hogy szereti a blues zenét. Addig-addig kérleltük, amíg felment a színpadra és nagy meglepetésünkre Doors-t énekelt/gitározott és eléggé elfogadható hangon. Lehet mi ittunk már sokat? Ha valaki azt mondja nekem pár hónappal ezelőtt, hogy Kína kellős közepén ülök majd egy éjszakai bárban (ami nekem inkább egy hangulatos klubnak tűnt), s közben egy tetovált karú srác részegen Doorst játszik csak nekünk, hát tuti lehülyézem. Nos, tessék. Hihetetlen. Az a véletlenek (?) sorozata is, ahogy megtaláltam a gitárboltot, a gitárt amit Csabi megvett, ami Lükáé, a srácokat akik ebben a bárban dolgoznak. Ezek nélkül semmi esély nem lett volna, hogy erre az eldugott helyre elvetődjünk. Kezdtünk mi is oldott állapotba kerülni, így már nem úszhattam meg a „fellépést”. Mivel már ezer éve nem játszottam, így csak próbáltam ködös emlékeimben felidézni dallamokat. Nem lehetett túl élvezetes hallgatni, de ennek ellenére megtapsoltak. Erőltették, hogy énekeljek is, de arra már nem lehetett rávenni. 


Csabi 4 körül mondta, hogy neki mennie kell, mert mindjárt elalszik. Én még maradtam Dongminggel, de kb. 10 perc múlva mi is elindultunk. Ennyi erővel akár mehettünk volna együtt is. Reggel próbáltam Csabit felkelteni, de nem sikerült, így egyedül mentem be dolgozni (Dongminggel együtt). Vittem a bőröndömet is, mert délután ugye már repültem Pekingbe. 

2010. július 4., vasárnap

Gitárvásár

Csabi elhatározta, hogy vesz egy gitárt. Mondtam neki, hogy tudok a belvárosban egy helyet, ahol jó fejek az eladók és nyugodtan kipróbálhatjuk a hangszereket. Nekem is mennem kellett, merthogy én „értek” a gitárokhoz, melyiket érdemes megvenni. Pénz zsebbe, taxiba vágtuk magunkat, irány a központ. A srácok mosolyogva üdvözöltek. A lógó gitárok közül gyorsan kiszúrtunk egy Fendert (pocsék volt, a srácok mondták is, hogy nem jó), meg még 1-2 másikat, amit érdemes lehet kipróbálni. Felmásztunk a létrán a „próbaterembe”, ahol rám hárult a gitárok tesztelése. Természetesen a dobos srác is feljött és próbált dobolni, de mivel már rég nem gitároztam, sikerült hamar kiesnem a ritmusból így kértem inkább menjen le, ne zavarjon. Akárhogy nézegettem, pengetgettem, igazából egy gitár fogása, hangzása tetszett nagyon, amiről kiderült, hogy nem eladó, mert az a „Mester” gitárja. Hoztak még másik gitárt, de az se tetszett. Felhívták a tulajdonost és azt mondta eladja 1800 jüanért. Ezt mi soknak tartottuk, így elkezdtem alkudozni. Mondtuk, hogy használt gitár, túl drága. Ők azzal jöttek, hogy nézzük meg, eredeti Ibanez pick-up (hangszedő) van benne! Az tény, hogy jól szólt, no de ez azért erős volt. Végül sikerült 1600-ban megegyeznünk. Pengetőt ingyen adtak hozzá, de mondtam Csbainak, hogy vegyen egy húrkészletet is. Az 65-be került volna, de így az egészet 1650-ért sikerült megvenni.


Ezután kérdeztem, hogy ők fel szoktak-e lépni valahol, hiszen elég jól játszanak. Sajnálkozva mondták, hogy Kínában a punk-rock zenét játszók nincsenek könnyű helyzetben, főleg vidéken, nem szoktak fellépni. Viszont van egy Live Bar nevezetű hely, ahol az egyik srác pincérként dolgozik, menjünk el oda, biztos tetszeni fog, mert minden este van élő zene. Kértük, hogy mutassák meg hol van. Fogtak egy taxit és elvittek minket egy lakótelepre. Házak között, egy lépcsőn feljutva kis térre érkeztünk, ahol található a hely. Mivel még csak délután 5 óra volt, így természetesen zárva. Nyitás 9-kor. Semmi gond, mivel mindketten pincérként dolgoznak ott, így hívták a tulajt, hogy 2 külföldit bevinnének. A tulajé volt egyébként a gitár, mint később kiderült. Így kinyitották nekünk az ajtót és körbenézhettünk. Elsőre szimpatikusnak tűnt, a falakon körbe gitárok lógtak, óriási Bob Marley poszter és sok kisebb kép (Nirvana, G’N’R). Mini szinpadon dobok, erősítő, hangfalak és gitárok. Sarokban egy didgeridoo is árválkodott. A székek, asztalok elég viselt állapotúak, de a hely kellemes atmoszférát sugárzott. Ilyen is létezik Kínában? Bontottak nekünk 1-1 üveg Budweisert és megpróbáltunk angolul kommunikálni, ami nem volt könnyű. Kipróbáltam 1-2 akusztikus gitárt, majd ők játszottak 1-2 dalt nekünk. Ideje volt hazamenni, így elköszöntünk tőlük mondva: egy este tuti eljövünk.