Legrissebb bejegyzések

Híradó:

Mivel elég anarchista módon irogatok (nem időrendben), így a kézenfekvő modul (Recent Post) nálam nem műkődik, a legfrissebb bejegyzések nem a legújabb események. Emiatt hoztam létre ezt a kis beköszönőt, ahova belinkelem a legutóbbi bejegyzéseim, itt láthatjátok frissült-e valamivel a blog.

Picasara felraktam egy videot Abuék koncertjéről amit Csabi vett fel, amíg én Sanyan nyaraltam:
Abuék koncertje (2011.02.09.) Hozzáadva: 2011.03.02.

Idősorrenben haladok most, így nem adok ide linkeket.

2011. augusztus 30., kedd

Szülinapi buliba landolva

Elég sok mindent sikerült belezsúfolni abba az 1 hónapba, amíg otthon voltam, volt nyaralás, esküvő, szülőlátogatás, tetőszigetelés, társasozás is. Szívesen maradtam volna még, de egyrészt elfogyott az összes szabadságom és még pár kisebb-nagyobb befejezendő munka várt Kínában. No meg a kínai barátok. Még el sem indultam Magyarországról, de már le lett fixálva, hogy megérkezésem estéjén buliba kell menjek: WangBo szülinapja lesz egybekötve egy másik srác (Bieke) bárjának a megnyitásával.

Balról: Lianzi, Wangbo, Bieke
Mindezt persze 16 órányi utazás után (9+2 óra repülés és a várakozás Pekingben). Kb. fél 10-re érkeztem meg, a társaság nagy része már elég oldott hangulatban volt, de ezen nem is csodálkoztam az elfogyasztott sörmennyiség láttán. Valahonnan előkerült egy tökfödő és kard, amiket gyorsan rám aggattak és jöhetett a fényképezés.


Persze QiuQiu se maradhatott le a képről.
Tökfilkók Szövetsége



Befutott 2 indiai srác, akikkel tudtam még angolul dumálni. Nem igazán értettem mit keresnek itt, ha már Kína, akkor miért nem egy nagyvárosban tanulnak? Merthogy gyógyszerészek lesznek, ha végeznek. Azt mondták, hogy nem szeretik a nagyvárosokat, Yinchuan pont megfelelő nekik, ezért választották. Azt, hogy miért Kína, viszont nem tudtam meg.


A sörösüvegeken túl a 2 indiai.
Eljött a gyertyafújás pillanata, majd utána a tortával egymás arcának az összekenése.

Naná, hogy QiuQiu kente az első adag tortát!

Ez még csak a kezdet.
Az egyik mellékszobába betévedve ismerős illat ütötte meg az orrom, így megértettem, hogy miért ér mindenkinek fülig a szája már. Nem csak a sör miatt. A hangulat fokozására elkezdett mindenki zenélni, még az is aki nem tud, így én is.

Fröccsenjen az élet, hejj!
Egyébként a helyet 3 srác alakította ki, ők csinálták a falak dekorálását is. Nem rossz, csak nekem nagyon messze van (azon a telepen, ahol a koncertek is szoktak lenni), így nem leszek törzsvendég az biztos.

A hangulatra nem lehetett panasz.

Az egyik indiai, akinek nevére nem emlékszem + LiuYing, aki egy másik bárból jött át pár percre.

A hangulat tetőfokára hágott.
Wangbo meg engem...:)

Ez már a másik bár, ahonnan LiuYing jöt át. Itt voltam már pár koncerten.
Miután mindenki kiteljesedhetett a zenélésben, összeszedtük a különböző okokból kidőlt embereket és elmentünk kajálni, ki kocsival, ki robogóval. Látszólag nem zavarta őket az elfogyasztott sör és egyéb dolog. Én QiuQiu-ra bíztam magam, aki Laoyou kocsiját vezette. Amíg én távol voltam azalatt sikerült összejönniük. Nekem már akkor úgy tűnt, hogy együtt vannak, mikor nálam volt gulyásleves evős parti. Mivel a sok sör és az utazás fáradalmai nálam is éreztették hatásukat, örültem az ételnek és nem foglalkoztam vele mi az amit feltálalnak. Így eshetett meg, hogy jóízűen csipegettem a pálcikával egy kettévágott sült/főtt birkafej tartalmából. Végül is ettem már disznóagyat is régebben, ideje volt már a birkaagyat is kipróbálni. Igaz sok emlékem nem maradt róla. Kajálás után QiuQiu-ék hazavittek. Nem kellett altatni.

2011. július 27., szerda

Sokadik búcsú Yinchuantól


Ismét hazautazás előtt állok. A munkák befejeződtek, pár hibát kell kijavíttatni, de azok többségét csak akkor lehet, ha leáll az erőmű. Ráadásul többségéhez nincs rám szükség, a kínai kollegák is meg tudják oldani. A garanciális mérés (ehhez van kötve kb. 2x1,6millió euró kifizetése) is bizonytalan, valószínű, hogy majd szeptemberben lesz. Felvetettem hát a főnökömnek, hogy vagy kiutazna hozzám a családom, vagy ha azt nem tudjuk megoldani, akkor én mennék haza egy hosszabb szabadságra. Ő kapásból az utóbbit javasolta. Sikerült nagy nehezen a jegyet is átrakatnom, így elérkezett az újabb búcsúzkodás ideje Yinchuántól. Dzsoni ma érkezett vissza Pekingből szabadságról és egyből azt a kérdést tette fel, hogy megyünk-e vacsorázni valahova. Igent mondtam és még meghívtam XiaoQiu-t is. Ő meg megkérdezte, hogy Abuéknak szólhat-e. Egye fene, egyszer élünk, jöjjenek ők is. Végül kiegészült a csapat az énekesnőjükkel és annak pasijával, meg Yuezi-vel (plusz részünkről Donnal). Így 9-en ültünk be a lakáshoz közel lévő étterembe (előtte egy felest letoltunk Abuékkal nálam). Elég sokféle ételt rendeltem, ami máskor általában bőven elég, de ez az éhes sáskaraj pillanatok alatt felfalta. Kicsit még beszélgettünk a söröket iszogatva, majd fizettem és mentünk a bárba, mert Abuékra már várt a munka. Mikor a tulaj megtudta, hogy holnap utazok haza, kiadta parancsba, hogy nem hagyhatom el saját lábamon járva a helyiséget. Meg is kezdte a koccintást velem, majd szép sorjában a többiekkel is innom kellett, annyi pihenőt kapva, amíg a poharat megtöltötték nekem. Szerencsémre ez nem tartott sokáig, mert Laoyou-nak el kellett mennie és bár a többieknek meghagyta, hogy itassanak le, távoztával csökkent a tempó. Ráadásul Abuéknak is jött a második fellépés (kb. 2x30-40 percet játszanak). Éjfél után így a saját lábamon távoztam a többiekkel együtt. Mindenkitől érzékeny búcsút vettem, majd Yashia hazavitt a robogóján és készülhettem a repülőútra.

Ui.: A reptéren éppen szolgálatos volt XiaoQiu exe, így mikor odaértem direkt nekem nyitott egy újabb beszálló kezelőt, bevette a bőröndjeimet, kiadta a jegyet a vészkijárathoz, majd be is zárt, hiába tolultak már mások is mögém. Persze fülig ért a szám, hogy milyen VIP személynek tűnhettem.

2011. július 25., hétfő

Maradék


Elég sok leves és kínai kaja maradt ki, így szóltam XiaoQiu-nak, hogy jöjjenek páran elpusztítani, ne romoljon rám. Abu, Yashia, Yuezi, XiaoQiu kapott az alkalmon, kicsit később YangYang is befutott. Utóbbit tegnap nem engedte el a férje, így ma mindenképp jönni akart megkóstolni a gulyáslevest. Abuék gitárral érkeztek, mert innen a bárba mentek zenélni. Egy kicsit itt is gyakoroltak, meg is jegyezték, hogy még sose látták YangYang-ot ilyen cigányos öltözékben, ami illik a zenéjükhöz.

Középen a "cigányos" YangYang

A kaja még ma is finom volt. Kicsit dumálgattunk, borozgattunk, utána robogókra ültünk és irány a bár, ahol Abuék zenéltek és persze folyt a sör.

2011. július 24., vasárnap

Gulyásleves pálcikával

A balhé után pénteken találkoztam újra a társasággal Laoyou bárjában. Megtárgyaltuk a történteket, majd éjjel 2 körül átmentünk egy étteremhez enni. Kérték, hogy dagikkal ne kommunikáljak semmiképpen. Evés közben XiaQiu felelevenítette, hogy megígértem neki egy magyaros kaját. Vasárnap beváltom-e az ígéretem? Gondolkodtam, miért is ne? Rendben. Jöhetnek- mások is? Persze, simán. Mindenki, aki most itt ül? Körbenéztem. Legyen, jöjjenek. Tudok-e egyáltalán főzni? Hehe. Ezt vehetném sértésnek is, persze, hogy tudok. Ezután jött Abu a kérdéseivel. Van-e olyan lábasom, fakanalam, késem, amit még nem használtam disznófőzéshez? Mivelhogy muszlimok nem ehetnek olyan ételt, ami már szennyezett eszközökkel készült. Töprengenem kellett, de eszembe jutott, hogy egy nagy lábosba még csak egyszer készült halászlé, kés és fakanál is van szűz még, így ők is jöhetnek lakmározni. Eredetileg szombatra terveztem a bevásárlást, de nem jutottam el a boltig, így reggel indultam útnak beszerezni a szükséges alapanyagokat. Kicsit hosszabbra nyúlt a tervezettnél, így kb. fél 11-kor kezdtem csak hozzá a hús felkockázásához. Közben telefonált XiaQiu, hogy Lvkai hívta, hogy mondja meg nekem, hogy főzős bulit szervez és menjünk. Pont jókor tudja ő is időzíteni, már nem fújhattam le az összejövetelt, így XiaoQiu azt hazudta neki, hogy mivel jövő héten hazautazok, így most dolgozok, hogy mindent elintézzek addigra. Fél 1-kor befutottak az első vendégek, hoztak egy kis kínai kaját, nem bíztak benne, hogy 1 menüvel jól fognak lakni. Hoztak hangfalakat a laptophoz, szólt a zene, a leves főtt, én meg szóltam Abunak, hogy vigyen el a boltba friss bagettet venni. Még ketten csatlakoztak hozzánk. Nem csak kenyeret vettünk, úgy látszik nagyon nem bíztak a főzőtudományomban, mert még ott is beszereztek főtt húsokat, savanyúságot, meg mindenféle kaját. Hazaérve megkóstoltam a levest, még mindig kemény volt kicsit a hús, XiaoQiu ott forgolódott a konyhában, hogy már nagyon éhes. Eljött a csipetke készítés ideje, nézték, hogy gyúrom a tésztát é veregették a vállam milyen jó szakács vagyok, de mikor lesz már kész?! Újabb vendégek futottak be. Gyorsan tálaltunk, végre elkészült a leves. Mindenki jóízűen kanalazta, már akinek jutott kanál. Akinek nem, az pálcikával ette a gulyáslevest. Ők voltak előnyösebb helyzetben, mert így tudtak csipegetni közben a többi a kínai kajából is. Yashia-nak ízlett a legjobban, a szülővárosában főznek hasonlóan és már hiányzott neki ez a fajta étel. Laoyou egy igen gonosz csípős paprikát rágcsált hozzá, ömlött róla a víz. Amúgy is meleg volt a lakásban, sokan voltunk. Már majdnem végeztünk, amikor befutott 1 szem női vendégem, QiuQiu. Ő is bevállalt egy paprikát, de a felénél letette, neki már az túl durva volt. Kaja után kicsit még hülyültünk, dumáltunk, zenéket hallgattunk, majd Abu felvetette, hogy menjünk billiárdozni. Én tiltakoztam, hogy azt nem tudok, inkább ping-pongozzunk. Kiröhögtek, hogy én akarok velük, a kínaiakkal? Felkerekedtünk és elmentünk a közelben lévő sportcsarnokba. Kisgyerekeknek éppen Kung-Fu vizsgájuk volt, megnéztünk 2 gyakorlatot, amíg Laoyou kölcsönzött ütőket, meg vettek vizet. A pinyóteremben ugyan ment a légkondi, de rettenetes meleg volt. Sorra próbálkoztak velem, de miután a szervámimat se bírtál vissza adni, hamar elvettem a kedvüket, inkább kint beszélgettek. Az egyik asztalnál 2 nagyon profi játékos nyomult. Egy idősebb és egy fiatalabb. Az utóbbi is nagyon ügyes volt, de az előbbi uralta a játékot. A többiek megfűzték, hogy hagy játszhassak vele, pedig én tiltakoztam bőszen. Eleve nem a saját ütőm volt, elég régen nem gyakoroltam és volt bennem 2 pálesz, meg 3 üveg sör. Kis bemelegítő pötyögés után jött a meccs. 11:2, 11:4 és nem a javamra. Az adogatásaival akárhogy próbálkoztam, nem bírtam visszaadni, vagy hálóba ment, vagy hosszú, ha meg esetleg jó lett, azt kegyetlenül kinyírta. Viszont neki nem okozott különösebb gondot az enyémek visszaadása. Kb. 5 meccs után kezdtem ráérezni a szervájára, akkorra lendültem játékba. Sikerült is 13:11-et és 11:9-et játszanom. Még mindig nem én nyertem, de a kezdetekhez képest nagyot javultam. Egy-egy jól sikerült szervafogadásom, vagy adogatásom után elismerően csettintett is. Végül megköszöntük a játékot és menetünk a bárba. Mivel rajtunk kívül még senki nem volt, így rá tudtak venni, hogy azt az 1-2 dalt amit tudok játsszam el. Előbb Abu szállt be, majd QiuQiu, majd a többiek is. Egész jó hangulat kerekedett, de hamar kifogytam az ötletekből, így átadtam a terepet nekik. És akkor jöjjenek a képek:

Szűkösen, de elfértünk az asztal körül

A későn érkező QiuQiu, a pirospaprika és a képet elrontó XiaoQiu

Pózolni kötelező !?

Sáskajárás után

Elől: Lianzi, Laoyou, QiuQiu, XiaoQiu, Abu, Yuezi
Hátul: Wangbo, én, Yashia

Ha a női lélekbe nem is, de egy női kocsi belsejébe sikerült bepillantanom

Nem a csábító mosolyt kell nézni, hanem a fejénél lévő napszemüveg kollekciót! WTF!

A szende "szűz" bevadul.

A srácokat se kell félteni.

A "meseautó" és tulaja.

Én először bedőltem a képnek, de nem, az a szalag a lépcsőkorláton van, nem a lándzsán.

A kínaiak ezt a feliratot adták a képhez: A Szépség és a Szörnyeteg. No comment.

"Mi a francot játszak?..."

Kiegészülve egy dobossal már a ritmutévesztésem és észrevehetőbb

Teljes a banda.


A legjobb a háttérplakát.

2011. július 17., vasárnap

Xixia sörfesztivál - balhé


A héten „vendégeink” voltak, 2 katódvédelmis szakember Magyarországról. Sajnos sok hiányosságot feltártak, de ez nem tette tönkre a hangulatunkat, így vacsorára vendégül láttak minket egy, a szállodájukhoz közeli muszlim étteremben (előzőleg mi invitáltuk meg őket, ezt viszonozták). Az elmúlt 1 évben nagyon sok padlizsánt ettem, különböző módon elkészítve, de az itteni überelt mindent. Király Padlizsán volt egyszerűen a neve, de ami lehet a méretére utalt, mert óriási volt. Felszeletelve, megsütve, nagyon finom szósszal nyakon öntve. A többi fogás se volt rossz, de csak erre emlékszem. Vacsora után Dzoninál leparkoltunk a kocsival és fogtunk egy taxit. Nem kellett gondolkodnunk az esti programon, mert elkezdődött a Xixia sörfesztivál. Oda azért mégse mehetünk kocsival, pontosabban menni lehet, csak eljönni már gond lenne. Ezért váltottunk át taxira. A park, ami a fesztivál helyszínéül szolgált, nincs messze a lakhelyünktől. Hatalmas terület, játszótérrel, mini vidámparkkal, tóval. Magába a parkba ingyenes volt a belépés, az elzárt koncert helyszínre viszont fizetni kell. Rengetegen voltak, nagyon sok katona, rendőr, biztonsági ember vigyázta a belépést. Bent rengeteg széksor, szinte mind tele. Próbáltam hívni XiaQiu-t, de mire kicsörgött már le is raktam, mert ott állt majdnem előttem Abuval. Hihetetlen, hogy ennyi ember közül, ekkora területen pont itt találkozunk. Mondták, hogy Yashia-ék arrébb vannak, kövessük őket. Alig tettem pár lépést, a Xi’an-ban tanuló fiatal punk srácba botlottam (Zhao). Mutatta, hogy itt ülnek nem messze, de én inkább Abuékkal maradtam, haladtam tovább. Át kellett vágnunk az ellenkező sarokba (a színpad mellett jöttünk be), ahol már integetett Yashia. Megpróbáltunk üres helyeket keresni, de reménytelennek látszott. Végül bevágtunk az ételárusok sátrai közt egy üres füves helyre, ahol szabad székek voltak, valószínűleg az árusoké, de nem törődtünk vele, magunkévá tettük. A többiek ott helyben leültek, mi arrébb húzódtunk, ahonnan rá lehetett látni a színpadra. Igaz, eléggé messze voltunk, így inkább csak a zenét élvezhettük. Mire besötétedett már eléggé megnőtt a kis csapat létszáma, így mi is visszaültünk hozzájuk. Kiderült, hogy az egyik srácnak (Bieke) szülinapja van, így nagy ivászat volt. Mondjuk anélkül is az szokott lenni, de így volt külön indok is. Ment az ökörködés, közös pisálás a tóparton. Mivel körben ültünk, kitaláltak egy játékot is. Valaki tépett egy szál virágot és azt adtuk körbe, miközben az egyik srác mondott egy mondókát. Mikor megállt, akinél volt a virág, annak kellett a kör közepére állni és valami műsort rögtönöznie. Ez többnyire éneklést jelentett. Idővel meguntuk a fesztivál sörét és úgy döntöttek, hogy menjünk a szokásos bárba, ahol Abuék fel szoktak lépni. Sokan voltunk, kevés robogó, így csak 2 körben jutottunk el oda. Ott folytattuk az ivást, a tulaj külön odafigyelt rám, hogy mindig legyen kezemben hideg sör. Éjjel 3 körül megéhezett a társaság és eldöntötték, hogy mennek enni. Velük tartottunk mi is. Ki kocsival, ki robogóval (én Yashia mögött foglaltam helyett). Nem nagyon foglalkoztak az ittas vezetéssel. Nem messze Dzsoni lakásánál parkoltunk le, ahol egy étterem előtt még üzemelt a grillező. A tulaj is kint ücsörgött egy asztalnál, jól megtermett kövér fickó. Nem látszott már ő se szomjasnak, így miután ráeszmélt, hogy egy külföldi is van az érkezettek közt, gyorsan mellém ült és „kisajátított” magának. Nem tetszett neki, ha más hozzám szól, csak a tolmácsok beszélhettek velem rajta kívül. Többször elismételte, hogy üdvözöl Yinchuanban és nagyon szeret, utóbbit a homlokomra és arcomra adott puszikkal nyomatékosított. Hozatott 1-1 üveg sört, amit úgy gondolt húzóra le kell küldjünk. A hátam közepe se kívánta már a sört, ráadásul ez meleg volt, mint a pisi. Nem ellenkezhettem, innom kellett. A harmada se csúszott le, amiért sajnálkozva kértem elnézést. Sebaj, ő annyira szeret engem, hogy megissza helyettem, ezzel megvédve a becsületem. No persze a sajátjával pár korttyal végzett. Az enyémet is gyorsan leküldte, majd egy szép nagy böffentést eresztett meg. Annyira megszeretett, hogy még pisálni is elkísért, amitől már egy kicsit kezdtem megijedni. Egyre ittasabb lett, véletlenül leöntötte a nadrágszáram sörrel. Szerencsére a lecsatolható részt, így gyorsan le is vettem száradni. 2. pisilés után (át kellett az út túloldalára menni a bokrokhoz) taxiba akart ültetni, nem igazán értem miért, mikor tiltakozni kezdtem akkor még pénzt is vett elő, hogy kifizeti. Rámutattam a nadrágomra, hogy hiányzik a szára, így visszaballaghattam a többiekhez. Készült közös fénykép, elkérte a telefonszámomat is. A többiek csak vigyorogtak, mikor nem figyelt a dagi, akkor mondtam nekik, hogy semmi gond, tudom, hogy csak részeg, nem kell, hogy „megvédjenek” tőle. Már majdnem távozni készültünk, mikor hirtelen elszabadultak az indulatok. Nem tudom mi robbantotta ki, a többiek azt mondták, hogy a dagi beszólt valamit a bár tulajnak (Laoyou), mire mindketten felpattantak a székeikről. A dagi megragadott egy üveget, amire a többeik is azonnal felálltak és megpróbálták lefogni a két „kiskakast”. A dagit elég nehéz volt, a bártulaj viszont egy kb. 160 centis kis ember, őt könnyebbet kordában tartották. A dagi valahogy mégis elszabadult, megütött pár embert, ismét lefogták, de még így is orrba tudta vágni Abut, aki ezt viszonozta. Dzsonival elkaptuk a Laoyou-t és elvonszoltuk a kocsijához, hogy hagyják abba a verekedést, tűnjön el. Úgy tűnt sikerült is lenyugtatni, de ekkor feltűnt a dagi, mint egy felbőszült bika jött fújtatva felénk. Dzsoniékat ott hagyva elé siettem és útját álltam. Tőszavakkal próbáltam meggyőzni, hogy testvérek vagyunk, szeretjük egymást, menjen vissza az étterembe, legyen vége a balhénak. 5 centire fújtatott előttem, kukucskált mögém a vállam felett, aztán félretolt és megindult. Összecsapott Laoyouval, nem sok esélyt adtam az utóbbinak. A dagi jégkorongos stílusban a srác pólóját ráhúzta a fejére, hogy ne lássa és elkezdte püfölni. Páran a kicsi segítségére siettek és földre vitték a disznófejűt. Ott még egy kicsit rugdosták. Ekkor a figyelmem a séfet üldöző fotós és egy másik srác terelte el. Az utóbbiak kezében jókora botokat (asztallábak?) láttam. A sör miatt felbátorodva odasiettem, hogy ne verjék agyon a séfet, mégiscsak jó kaját csinált nekünk. Közelebb érve igyekeztem elzavarni, de aztán megláttam a kezében a kb. 40 centis kést. Navazze, nem kell a szakácsot félteni, legyintettem és megfordultam. Ekkor valaki elkezdte kiabálni, hogy „police, police”. Dzsoni szólt, hogy a dagi felesége kihívta a rendőrséget, lépjünk le (már az elejétől kezdve a többiek szóltak többször is, hogy menjek haza, ne törődjek a balhéval, ez az Ő dolguk). Ekkor a fotós tűnt fel rohanva a hason fekvő dagi felé rohanva, kezében egy sörös üveggel. Nem volt kiméletes, hátulról rázúzott vele a fejbúbjára. Nem volt vicces látvány, fogadni mertem volna rá, hogy a dagi nem ússza meg ezt a támadást. Valaki kiáltott, hogy szaladjak Abuhoz, aki már akkor a robogóját beizzította. Felültem mögé és elviharoztunk a helyszínről, fél szemmel még láttam, hogy Dzsoni  eltűnik az egyik sikátorban (ahogy írtam, kb. 30 méterre van a lakása). 1 utcával arrébb Abu megállt és megkérdezte, hogy haza vigyen, vagy a bárba, ahova a többiek mennek. Az előbbire szavaztam, már hajnal 5 óra volt. Alig értem be a lakásba, jött az sms XiaoQiu-tól, hogy ha a rendőrség keres, akkor tagadjam le, hogy ismerem őket, a fesztiválon ismerkedtem meg velük, senki nevét nem tudom. Hívott Dzsoni is, hogy minden rendben van-e.

Utóélet: Később tudtam meg, hogy a fotós lábát megvágta a séf és azért durvultak be annyira. Nem fair dolog kést használni verekedésben. A daginak csak a szemöldökénél repedt fel a bőr, nem lett komolyabb sérülése. Pár nappal később Wangbo-t megtalálta a rendőrség (felírták a kocsija rendszámát), de ő pont nem vett részt a verekedésben, a dagi nem ismerte fel szembesítéskor, így nem kapott semmi büntetést. Én is vártam, hogy majd megkeresnek, mivel megadtam a telefonszámom. Kiderült, hogy nem csak én, hanem Dzsoni is. 1 hét múlva hívta is a rendőrség, hogy mondja meg kik vettek részt a verekedésben. Keményen tartotta magát a már betanult történethez, hogy a sörfesztiválon találkozott a többiekkel először, sok sört ivott, nem emlékszik semmire, nevekre meg főként nem. Nem akartak hinni neki, de nem zaklatták többet. Engem azóta se hívtak, lehet a dagi nem akar belekeverni. Azóta eltelt 1 hónap és elült a dolog.

2011. július 10., vasárnap

Kunming - Yinchuan (Xixia tehetségkutató gálaest)


Reggel gond nélkül kijutottam a reptérre, majd a repülőre. Még Daliban kaptam sms-t XiaoQiu-tól, hogy este koncert lesz, SuYang, folkrock műfaj. Mikor ezt mondtam Mayuan-nak, Meng felkapta a fejét és elismerően bólogatott, hogy az jó zene, menjek mindenképpen. Így még vissza se értem Yinchuanba, már meg is volt az esti programom. Dzsonit is megkérdeztem, van-e kedve velem jönni, persze, hogy igent mondott. Itt kell megjegyeznem, hogy megváltozott a zenei ízlése. Azt mondta régebben a populáris dalokat szerette, de mióta velem járogat bulikba, koncertekre, teljesen megkedvelte ezt a stílust, a folk-rock-ot. XiaoQiu elmondta melyik busszal juthatunk ki, hogy ne a drága taxira költsünk, de Dzsonival úgy döntöttünk inkább az utóbbit választjuk, elkényelmesedtünk. Megérkeztünk a bejárathoz, ahol már várt kint az ismerős, kezében jegyekkel. Ezúttal nem ingyenes volt a belépés, még rendőrök is voltak biztosítani a rendet. Kiderült, hogy ez nem egyszerű koncert, hanem a Xixia zenei tehetségkutató gálaestje. Xiao se tudta ezt amikor írt nekem. Ezen az estén ingyen volt a csapolt Xixia sör, de 2 korsó után úgy döntöttük Dzsonival, hogy inkább veszünk üvegest, mert pocsék az íze, nagyon vizezett. A többiek viszont örültek az ingyen italnak s boldogan vedelték. SuYang előtt a verseny első 3 helyezettje is felléphetett. Másodikként Abuék kerültek a színpadra, ezzel el is árultam hanyadikok lettek. Kicsit önigazolást kaptam, hogy nem csak az elfogultságom mondatta velem, hogy nagyon jók. Viszont azt is el kell ismerjem, hogy az első helyezett is megérdemelte a címet. Nagyon energikus, jó zenét játszottak, az énekesnőnek is remek hangja volt. Ismerősnek tűnt, aztán beugrott, hogy mikor Szilviék itt voltak, akkor láttuk a lányt és a gitárost zenélni Lvkai bárjában. Már akkor is tetszett. Végül jött SuYang, egy kb. 40 év körüli figura, nyakában akusztikus gitárral. Kísérői egy elektromos gitár, basszus, dob, az 1 húros kínai hangszer (pontosabban mongol) és egy agyhasogató síp (török síp?). A dobos eléggé belsőmongol arcú volt (homorú), kicsit elmebetegnek nézett ki, de nagyon pontosan nyomta a ritmust. Eleinte furcsa volt a zenéjük, nem is tudom mihez hasonlítani. Talán a Levellers, vagy a The Pogues. Néhol mongol-kínai folk elemek, amik egyszerű, elementális punkba csaptak át, vagy lírai vokálozásba. A közönség soraiból is felment egy lány a színpadra 1 dal elejéig énekelni, majd egy fickó követte. Majdnem telt ház volt, sokan énekelték a szöveget együtt az énekessel, de igazi nagy ugrálás nem alakult ki, talán 1-2 dalnál. Kicsit ismerősnek tűnt nekem is, főleg az énekes hangja. Utólag kiderült, hogy XiaoQiu másolt nekem 2 lemezt és valamikor belehallgattam, de akkor nem nagyon ragadott meg. A koncert viszont teljesen meggyőzött. Otthon tuti bementem volna az első sorba ugrálni, de itt nem éreztem nagy késztetést. Lehet a nagy fényáradat miatt voltam visszafogott, vagy a kevés sör miatt? A koncertek alatt és között sok ismerős és néhány idegen jött koccintani velem, hiába rejtőztem el oldalt. XiaoQiu fáradtságra hivatkozva meg se várta a koncert végét és hazament. Én még mentem volna kocsmázni Abuékkal, de mivel Dzsoninak nem volt kedve, így inkább hazamentem én is. Tolmács nélkül is lehet inni, de rám fért egy kis pihenés a másnapi munka előtt.


video

2011. július 9., szombat

Dali - 5. nap - KunMing

Fél 9-kor felébredtem, de gyorsan meggyőztem magam, hogy jobb, ha folytatom az alvást. Ugyan hajnalban küldtem egy sms-t Mayuannak, hogy ha esetleg indulnak hegyet mászni, akkor hívjanak mindenképpen, de biztosra vettem, hogy nem lesz belőle semmi. 10 óra körül sikerült kikászálódnom az ágyból. Szépen összecsomagoltam mindent, mert délután már mennem kellett vissza KunMing-ba. Elvileg tegnap este elintézték nekem a buszjegyet, de azt elfelejtették közölni, hogy hol tudok majd felszállni rá (elvileg 7-kor indul Új-Daliból, de ugye oda is át kell érjek). Az is lehet, hogy mondta Goya, csak én nem értettem, vagy már elfeledtem. Miután elkészültem, lementem és kijelentkeztem. A hátizsákom leraktam az előtérben, majd a fényképezővel a nyakamban elindultam lefotózni a katolikus eklézsiát, amit előző nap fedeztünk fel miközben hotelt kerestünk Goya testvérének egy kis mellékutcában.





Utána a hordozóshoz vezetett az utam, utolsó alkalom, hogy megvegyem a megrendelt árut. Igaz Goya korábban megígérte, hogy segít nekem olcsóbban megvenni, de azt hittem délutánig nem fognak előkerülni, meg sejtettem mennyi a reális ára, kicsivel drágábban nekem még megéri. Sikerült is összeválogatnom a kért hordozókat és elkezdtem az alkudozást. 4 nagy és 2 kicsi. 480-ra tartotta (90 a nagy és 60 a kicsi). Nevettem és mondtam, hogy 60 a nagy és 30 a kicsi, persze tudtam, hogy ennyiért nem fogom megszerezni, még ha ez is a reális ára. Ezen persze az eladónő kacagott, hogy nem, erről szó sem lehet. Gondolkodott, osztott-szorzott: 450. Ejj, ez még mindig nagyon sok. Na jó, ne húzzuk nagyon az időt, legyen 400! Még ez is túl sok, de legalább közelít a „valós” árakhoz (75 a nagy, 50 a kicsi). Ennél kevesebbet külföldi nem igazán érhet el szerintem. Mintha gondolatolvasó lenne, közölte, hogy ennyiért nem adhatja, más külföldi a nagyot 150-ért simán elvinné. Rendben, akkor bevetem a nehéztüzérséget: telefon kézbe, hívom Dzsonit. Légy szíves közöld az eladóval, hogy nem balek vagyok, ismerem az árakat és örüljön, hogy ennyit hajlandó vagyok fizetni, ha nem tetszik, akkor távozok.  Nem tudom ebből mit adhatott át a nőnek, de az igen hamar mosolyogni kezdett és bólogatott, hogy ok, az üzlet megköttetet. Leperkáltam a 400 jüant, becsomagoltuk a hordozókat és boldogan lépdeltem vissza a szállodába. Lepakoltam és a neten tájékoztattam Szilvit, hogy minden meg van. Kicsit aggódni kezdtem, hogy mi is lesz azzal a buszjeggyel, így megkértem Dzsonit, hogy csörögjön rá Mayauanra és kérdezze meg, mert mire angolul megbeszélem vele, addig lemegy a nap. Megnyugtattak, hogy 6-ra a szállodánál fog majd valaki felvenni és elvisznek Új-Daliba a buszállomásra, ahonnan indul az utolsó busz KunMingba. Mindez 142 jüanba kerül, ami hihetetlenül olcsó ahhoz képest, hogy idefele csak az Újvárosig került 140-be a jegy. Ezután már nem aggódtam, neteztem tovább, mert másra nagyon már nem volt időm. Egyszer csak csörög a telefonom, Mayuan hív, de Goya szólt bele: megvettem-e a hordozókat, menjek át hozzájuk. Átsétáltam, hogy elbúcsúzhassak tőlük. Ő félreértett, azt hitte még nem voltam vásárolni és útnak akart indulni. Gyanús volt az irány, így megkérdeztem és leállítottam, hogy én csak egy búcsúsörre jöttem. Oh, rendben. Bár ők nem bírnak sört inni, de akkor üljünk be a szállásuk bárjába. Ott a fényképezőgépem látva eszükbe jutott, hogy a katolikus eklézsiát is ma akartam megnézni. Már állt volna fel, hogy gyerünk oda, mikor megnyugtattam, hogy már azt is kipipáltam. Szuper. Sajnálták, hogy nem jutottam el a hegyekbe, de majd talán egyszer legközelebb. Velük kellett volna menjek hajnalban, mert a tóparton kötöttek ki, ahol idős emberek táncltak, énekeltek és úsztak. 7-kor indultak vissza a „városba”. Reggeli után mehettünk volna a hegyre, de mivel azt hitték alszok, így nem akartak zavarni. Nem tudom mennyire hihető amit mondtak, de talán jobb így, hogy inkább megvásároltam amit kellett, minthogy alvás nélkül hegyet mászni és ki tudja mikor visszaérni, kapkodni.

A másnapos szemeket takarni kell - Mayuan és Pao Mo a bárban.

Lekerült a szemüveg, de csak rövid ideig.

Pao Mo, Goya, Meng, én, Mayuan. No meg a Dali sör, amit már csak én bírtam.
Közeledett a 6 óra, visszakísértek a szállodához. Kint beszélgettünk, mikor megjelent egy fazon, kezében jegyet szorongatva és valami KinMing-et emlegetett. Hohó, ő lesz az én navigátorom! Fogtam a batyuimat és utána eredtem, a többiek kíséretében. A közeli sarkon várt egy autó. Elbúcsúztam Goyáéktól, velük lehet találkozok majd Yinchuanban, augusztusban tervezik a visszajövetelt. Mayuan viszont csak októberben, így tőle úgy váltam el, hogy lehet soha többet nem látjuk egymást. A kocsi az óváros déli részéhez vitt, az autópályához. Ott talán 2 percet se vártunk, jött egy helyi kis busz (talán 20 fős), amire felpattantunk és robogtunk át 1-2 helyen megállva az Új-városba. 7 előtt 10 perccel futottunk be a buszállomásra. Az idegenvezetőm megmutatta melyik lesz a kunmingi járat, mutatta a jegyet és „kiváló” angolsággal mondta: money. Kifizettem neki a 142 jüant, csomagjaim beraktam a busz hasába és elfoglaltam a helyem. Ez a járat se volt tele szerencsére, így tudtam fészkelődni. Elég sokat aludtam, de azt azért érzékeltem, hogy sok helyen csak vánszorogtunk az útfelújítások miatt. Nagyon nem kellett aggódnom, a szálloda le volt foglalva, a repülő pedig csak reggel indul. Féltávnál most is megálltunk pihenni, de a késés miatt alig maradt időm  megvenni 2 tojást és kukoricát, már szólt is a duda, hogy indulnánk tovább. KunMing-ba érve lecsaptak rám a taxisok, motoros fuvarozók is, de mind zsiványnak nézett ki, így inkább arrébb sétáltam és leintettem egy rendes taxit. Az elvitt a már ismert szállodához, ahol ugyanazt a szobát sikerült megszereznem, mint múltkor. Az internet csatlakozás ezúttal nem működött, így gyorsan ágyba bújtam éjfél körül.