Xi'an - KunMing

Nem volt könnyű az ébredés, de nem voltam másnapos a sok sör ellenére se, hála a lefekvés előtt elfogyasztott kólának. Miután összeszedtem magam, átmentem kopogtatni Gábor ajtaján. Kicsit várnom kellett, mire feltárult az ajtó és megpillanthattam a félhomályból felbukkanó, hunyorgó szemű, gyűrött fejét. Na, ebből se lesz reggelizés. Azt mondta inkább még aludna 1 órát, de mikor indulunk keltsem fel. Bu ajtaja nyitva volt, azt mondta Dzsoni még készülődik, így nála várakoztam. Levonultunk az étteremhez, ahol kérték a reggeli jegyet. Az nem volt nálunk. Visszamentünk a recepcióra, ahol azt közölték, hogy a szobaárban nincs benne a reggli. Márpedig a tegnapi bejelentkezéskor úgy tűnt, ellenőrizze le. Valóban járt a reggeli, így miután megkaptuk a jegyeinket, mehettünk ismét az étterembe. Kellemes meglepetésemre nemzetközi étel is volt, kis sült virslik, tükörtojás, paradicsomos bab került a tányéromra. Reggeli után visszamentünk a szobánkba, megegyezve, hogy 9:30-kor megpróbálunk elindulni. Összepakoltam mindent és kopogtattam Gábor ajtaján. Ugyanaz a gyűrött fej jelent meg, nem látszott a lelkesedés az ábrázatán. Megegyeztünk, hogy mivel már látta az agyagkatonákat, inkább ő aludna amíg lehet maradni a szállodában. Mi bepakoltuk a cuccainkat a kocsiba és visszavittem a kulcsot neki. Úgy gondoltuk inkább taxival megyünk, az egyszerűbb lehet, mint az ismeretlen városban kocsival kóvályogni. A szállodában lévő utazási ügynök 500 jüanért elvitt volna 3-unkat, meg vissza, de azt rengetegnek tartottuk, így mehettem Gábort felkelteni ismét, elkérni tőle a kocsikulcsot. Az egyik szállodás térképen berajzolta nekünk az útvonalat, nem tűnt vészesnek, szerencsénkre a városnak ehhez a részéhez esett közelebb. Dzsoni vezetett, Bu mellette navigált, én meg hátul próbáltam még aludni egy kicsit, ami többé-kevésbé sikerült is. Induláskor kicsit szemerkélt az eső, de nagyon zuhé nem volt, amúgy is, az agyaghadsereg zárt helyen van. Így is meleg volt, de legalább nem tűzött a nap. Megérkezve a hasam elkezdett görcsölni kicsit. A szállodában szartam egy nagyot, de már akkor éreztem, hogy nem távozott minden. Parkolót keresgéltünk, én meg pásztáztam a terepet, hova rohanhatok majd, ha komolyabbra fordul a dolog. Márpedig kezdett azzá válni. Elkezdtem izzadni, és nem a párás meleg miatt. Végre sikerült leparkolni. Próbáltam méltóságomat megtartani, de azért szóltam Dzsoninak, hogy nekem majd kell keresnem egy wc-t. Sétáltunk a jegyiroda felé, de úgy éreztem ez tarthatatlanná kezd válni. Jeleztem is Dzsoninak, hogy ez már nem vicces. Körbenézett és javasolta a KFC-t, addig ők megveszik a jegyet. Nyugodtnak tűnő léptekkel mentem be a gyorsétterembe, lent körbepásztáztam a terepet, míg a szemem megakadt a Toilet táblán ami a lépcsőn felfele mutatott. A ni részleg előtt nagy sor, a férfinél semmi. Belépve 3 piszoár és egy wc fogadott. Ez utóbbi zárva. Pedig a záróizmaim kezdtek ellazulni, hogy már célba értem, de új parancsot kellett adjak nekik. Vártam, emberek jöttek-mentek. Érkezett egy 12 év körüli dagi srác, papírral a kezében, szintén wc-re. Kopogtattam. Mormogás bentről. Srác is kopogtat és szól is valamit. Dühödtebb mormogás bentről. Várunk. Izzadok. Újra kopogtat a srác, mormogás. Mit tegyek? Meddig bírom még? Rontsak be a nőkhöz elnézést kérve? A kis srác végül megunta és távozott. Reménytelennek tűnt a helyzetem. Ekkor megérkezett Dzsoni. Hö? Még nem jutottam be? Nem, de már nem sokáig bírom. Meg vannak a jegyek és a pénztártól nem messze sok wc van. Ok, menjünk. A hasam csak csikart egyre jobban. Végre feltűnt a nyilvános wc. Győzelem! Besietek, jobbra női, balra férfi részleg. Már szinte tolom le a gatyámat, de utamat állják. Fizetni kell 1 jüant. Ó a búbánatos…szerencsére a zsebemben mindig van apró is, így gyorsan előrántottam egy 1 jüanost, de már úgy éreztem még valami akadály és gatyamosás lesz. Legalább 10 wc sorakozott egymás mellett, sok ajtaja zárva, de egy csakis rám várt. Végre kicsatolhattam az övemet, gatya le és ami a csövön kifér. Óriási megkönnyebbülés futott rajtam végig. Amit aztán követett a fájdalom a hasamban. Sokáig guggoltam, már kezdett elfáradni a lábam, de nem akartam addig felállni amíg úgy éreztem nem ürültem ki teljesen, mert nem akartam az agyagkatonák közt rohangálni budit keresve. Miután végezve, remegő lábakkal, leizzadva kisétáltam ahol Dzsoniék vártak rám jegyes teával (szó szerint jégkása volt). Féltem, hogy nem fogom végigbírni az utat, így mindenhol a lehetőséget néztem, merre vonulhatok el vész esetén. Viszonylag közepesnek mondható sorbanállás után egy minibusz vitt el minket az agyagkatonákat rejtő épületekhez. A főcsarnokkal kezdtük. Sikerült nagy nehezen a mellvédhez furakodnom magam. Próbálgattam miként lehetne éles képet csinálni, mert az reménytelennek látszott, hogy a vaku segítsen. A világítás elég gyér volt, gondolom a tervezők annak idején abban bíztak, hogy sok tetőablakon át elég fény jut majd a katonákra. Nyílván ez működik is napos időben, de esőre állóban nem. Miután meguntam a lökdösődést, elsétáltunk oldalra, ahol már szellősebb volt a hely, majd mentünk a nyilat követve a kijárat felé. Ezután következett a 3-as, majd 2-es épület. Újabb ásatási gödrök, törött, ép katonák, kiállítások. Tudtam, hogy nagyszerű dolgokat látok, de valahogy még sem tudott megfogni, lenyűgözni. Bu és Dzsoni is hasonlóképpen vélekedett, sokallták a belépőjegyet azért amit kaptak érte. Így is elég sok időt töltöttünk bent. Kifele még vettünk 1-2 szuvenírt, majd a parkoló felé vettük az irányt. 

Sikerült újabb izgalom nélkül kibírnom, ennek nagyon örültem, közben a jeges kását is szép lassan elfogyasztottam. Visszafele többször rázendített az eső, de Xi’an-ba már csak felhők fogadtak. Szinte percre pontosan 2-re visszaértünk a szállodához. Alig ültem le a kanapéra a hallban, mikor megjelent a liftnél Gábor is. Tökéletes időzítés. Miután kijelentkezett ő is, a tegnapi vacsora helyre mentünk ugyanazt enni. Gábor még mindig nem volt topformában, így csak „csipegett”. Sör helyett is narancslevet kért. Ebéd után egy közeli toronyhoz vettük az irányt. Mely mögött egy hatalmas szökőkút „medence” van. Sok ember pancsolt benne.

Körbejártuk a tornyot, de nem akartunk bemenni az idő rövidsége miatt.

A szökőkút mellett haladva a hangosbemondó közölte, hogy hamarosan kezdődik a show.

Így is lett, sokan kiigyekeztek a partra és zenekísérettel elkezdődött a vízi játék.  Néztük pár percig, aztán megunva sétáltunk vissza a kocsihoz, majd irány a reptér. Kitaláltam ugyanis, hogy mivel úgy sincs semmi dolgunk az erőműben, én elrepülök Kunmingba (Yunnan tartomány fővárosa), majd vonatra szállok és irány Dali, ahol Mayuan már vár rám. Dzsoni meg még eltölt egy éjszakát BaoJi-ban és másnap indul vissza Yinchuanba. A reptéren még gyorsan átmásoltam Gábornak pár zenét, meg a képeket magamnak amit ő csinált szombat este. Elbúcsúztunk, mentem a beszállókártyát átvenni. A hasam még tartotta magát szerencsére, úgy néz ki a déli nagy rohammal kitombolta magát. A beszállásra még várnom kellett 1 órát, de annak is eljött az ideje végül. Minden a terveknek megfelelően zajlott. Elfoglaltam a helyem és vártunk. Még egy utas érkezett késve. Még mindig várunk. Kezdett meleg lenni bent. Az emberek egyre türelmetlenebbek. Ekkor közlik, hogy nem kaptunk felszállási engedélyt a rossz idő miatt. Elvileg este 9-kor landolna a gép Kunmingban. A reptérről nekem taxival el kellene robognom Dzsoni volt tanfolyamtársának a feleségéhez, akik már elővételben megvették a vonatjegyet nekem. Ki kellene fizessem  a jegyet, aztán taxival irány a vonatállomás, ahonnan majd 23:20-kor indulna az enyém Daliba. Igaz, hogy csak kb. 200km, de másnap reggel 6-ra érkezne meg. Van 18 mondás Yunnanról, az egyik ez: a busz gyorsabb, mint a vonat. Valóban, busszal 4 óra alatt oda lehet érni. Gondoltam, hogy 1 óra késés még belefér, legalább nem kell a vasútállomáson sokat időznöm. Nos, a gép még mindig a parkolóban. Meleg, előző este buli, nappal mászkálás. Elnyomott az álom. Arra ébredek, hogy vacsorát osztanak. Gyorsan kitekintek a sötétségbe: még mindig nem mozdultunk el. Ajjaj, mennyi az idő, mi történt? Az egyik légikísérő kisasszony kedvesen odahajolt hozzám és szánakozva esedezett elnézésemért és reményét fejezte ki, hogy nem gond a későbbi indulás, de még most se tudnak semmi bizonyosat. Megnéztem mennyi az idő. 8 óra. Félúton kellene lennünk. Ha most indulnánk, még mindig lenne esélyem elérni a vonatot. Így hát mosolyogtam és mondtam, hogy semmi gond. Elfogyasztottam a vacsorát és várakoztam. Hoztak volna angol nyelvű újságot, takarót, párnát, de semmit nem kértem. Közben írtam Dzsoninak, hogy értesítse az ismerősét, hogy késik a gép. Vártunk tovább. 1-2 kínai idegesebb lett és valamit reklamáltak. Egy utas leszállt. 9 óra. Most kellene landolni. Már esélytelen a vonat elérése. Felhívtam Dzsonit, hogy foglaljon nekem egy olcsó szállodát Kunmingban és megkérdeztem mikor indulnak reggel buszok Daliba. Minden fél órában, így amiatt majd nem kell aggódjak. Azért abban bíztam, hogy még éjjel átrepülünk. Eszembe jutott, hogy az időt blogírással is eltölthetném. Levettem hát a laptopot, elkezdtem pötyögni, talán még 3 mondatig se jutottam, megmozdult a gép. Tuti csak arra vártak, hogy lefoglaljam magam! Fél 12 körül landoltunk Kunmingban. Eddigre már meg volt sms-ben a szálloda címe, amit taxisnak kellett megmutassak, így hamarosan már a szállodában voltam bejelentkezni. 200 jüant kellett fizessek, amiből 78 letét, amit távozáskor visszakapok. Dzsoni megkérte őket, hogy írják le egy cetlire, hogy a buszállomásra akarok menni, amit majd odaadhatok reggel a taxisnak. A szoba egyszerű, de az áráért ne várjak luxust. Ingyenes net, zuhanyzókabin. Mindkettőt igénybe vettem így majdnem 1 óra lett mire ágyba jutottam Úgy döntöttem nem kelek fel korán, kipihenten akarok Daliba érni.