Egy görbe este

Előtörténet:

 Az erőműben van egy mérnök, aki felelős a hűtőrendszerért (EGI rendszeréért), azaz a közvetlen kapcsolatunk a Vevővel. Nagyon fontos, hogy milyen véleménnyel van rólunk, mert egyenesen a felső vezetőségnek jelent. Eleinte kicsit alábecsültük szerepét és több tárgyalás során megsértettük, ugyanis akármiről volt szó, ragaszkodott az álláspontjához, amiről kiderült, hogy a nagyfőnökök akarata, tehát nem döntéshozó személy. Több órás értelmetlen győzködés után kérettük a közvetlen vezetőjét, merthogy vele nem lehet tárgyalni. Ezen megsértődött és ott tett keresztbe nekünk, ahol tudott. Miután rájöttünk, hogy „fontosabb” ember, mint amilyennek képzeltük, jött a kiengesztelési stratégia: hívjuk el vacsorára és ígérjünk neki valami ajándékot. Többszöri próbálkozás után végül igent mondott, sikerült engedélyt szereznie a főnökétől.

A helyszín:

 Hosszas tanakodás után sikerült kiválasztani a vacsora helyét, nem messze a lakásomtól a Beijing (Peking) úton lévő elegáns szálloda 2. emeleti éttermi részének egyik különszobájában,. A folyosóról nyíló ajtó egy kisebb terembe vezetett, ahol egy kör asztalnál 10 szék volt elhelyezve. A helyiségből még 2 ajtó nyílt, az egyik a külön mosdó, a másik a pincéreknek, ahonnan az ételeket és italokat hozták be.

Résztvevők:

M. Zoli – minőségellenőr, 2 éve aklimatizálodik a helyi szokásokhoz, elég jól bírja a töményt;

Én -  site manager, töményt nem annyira bírom, de igyekszem helyt állni

Don – M. Zoli jobb keze, tolmács, mindenes, jó tárgyalóképességgel bír, de egyáltalán nem bírja a szeszt, így neki más feladata lesz, mint az itatás

Zhao – eredetileg M. Zoli egyik segédje, de ez időben az erőműben segédkezett a hűtődelta előszerelésnél, Belső-Mongóliából származik, bíztunk a képességeiben, mivel az állandó tolmácsom éppen Pekingben vizsgázott, így rá kellett számítanunk

Yang – a sofőröm, nem ihatott

Jiang „Okoska”– Vevő képviselője

A Mester – Jiang tanára volt

A vacsora:

Péntek délután éppen egy problémás ügyet tárgyaltunk meg a site-on Okoskával és Zolival, ami kicsit elhúzódott, így a másik magyar kollega hazament Zhaoval. Miután végeztünk és sikerült megegyeznünk egy közös vacsorában, Okoskával együtt elindultunk Yinchuanba éttermet keresni. Helyismeret hiányában a sofőrre akartam hagyatkozni, de az általa ismert elegáns éttermet tatarozták, így a vendégünk ajánlott egy szállodát, ami szerinte megfelelő lenne. Nem sokkal érkezésünk után befutott Zhao kollega, akit idő közben telefonon értesítettünk (Sz. Feri már túl volt a vacsorán, így nem jött), valamint a Mester, így kölcsönös üdvözlések után kezdődhetett a kajarendelés, amit rájuk bíztunk. Bár előzőleg Zolival azt mondtuk sört fogunk inni, mert annyira kiszáradtunk, végül pálinka mellett döntöttünk, hogy gyorsabban menjen a leitatás. Ugyanis célnak tűztük ki, hogy padlóra küldjük Okoskát. Amíg az ételekre vártunk, a pincérlányok szorgosan feltöltötték poharainkat finom teával, majd a mindenki előtt elhelyezett kb. 2 decis kis kancsókba került a helyi pálesz, azaz a „baijiu”. Gyorsan jött is az első köszöntő, feles pohár tele, alját odacsapni a középen lévő körüveghez, felállni és fenékig hajtani. Az ételekről nem akarok sokat írni, 7-8 féle fogást hoztak ki, alig fértek el, volt hal, sült galamb, mindenféle párolt zöldség, csípős és kevésbé csípős hús és tészta, no meg az elmaradhatatlan főtt birkahús. Ez utóbbi jól jött, mert van rajta bőven zsír, amivel én jól megágyaztam a baijiu-nak. Okoska viszont nem figyelt a helyes táplálkozásra, annál inkább az ivásra. Mindenkivel koccintgatott, Zoli és én próbáltuk felváltva itatni és amíg bírta Don is. Ugyanis itt az ivászat úgy zajlik, hogy van pár közös kör, utána 1-1 ember kinéz magának valakit és azzal külön iszik. Pl. én felszólítom a Mestert, hogy nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen bölcs emberrel költhetem el vacsorám és ezért szeretnék vele koccintani. Szerényen annyit válaszolt, hogy természetesen Neki az öröm, hogy velünk lehet. Okoska eleinte elég jól állta a próbát, kicsit meg is ijedtünk, hogy kudarcot fogunk vallani. Nem látszott rajta az alkohol hatása, pedig alig evett valamit. Don becsülettel próbált helyt állni és vette is a lapot, egymás után találtunk ki valami apropót, amivel koccinthattunk emberünkkel. Próbáltunk a látszatra is adni és a Mesterével ittunk pár kört. Zhao kollégánk nem a gyors észjárásáról ismert, ráadásul angol kommunikációs szintje se nevezhető túl ragyogónak, így értetlenül nézett ránk miért nem örülünk annak, hogy Egi-sekkel akar külön inni. Talán ezt félre is érthette, mert ezután elég keveset fogyasztott, pedig belső-mongol szervezete biztos többet bírt volna, mint Don. Az idő múlásával örömmel konstatáltuk, hogy a mi arcunk nem annyira vörös, mint Okoskáé, kezd hatni a szesz. Ez persze nem csak bőrszínben nyilvánult meg. Egyre többet beszélt, vizenyősebb tekintettel és elmosódottabb, szélesebb mozdulatokkal, gesztikulálással. Kölcsönösen elnézést kértünk az erőműben előforduló néha keményebb hangnemért, biztosítottuk egymást, hogy az csak a munka miatti stressz miatt van, de magánéletben nincs nézeteltérés. Sőt, ha kiérkezik a családom, akkor meghív majd minket egy vacsorára, neki is van egy 2 éves kisfia. Természetesen ezt nem hagyhatta annyiban a Mester, Ő is azonnal meginvitált, amit nem lehet visszautasítani. Nem vagyok benne biztos, de van egy olyasmi hagyomány is, hogy a tiszteletedet azzal is kifejezed, hogy poharad nem emeled a másik, a magasabb rangú pohara felé. Erre jó példa volt amikor a már jó állapotba került Jiang saját poharát csordulásig töltötte és a mellette ülő Zoli a segítségére próbált sietni. Megpróbálta Jiang pohara alá tartani sajátját, hogy az abból lecsorgó pálinka ne vesszen kárba, de ezt Ő úgy értelmezte, hogy meg akar „alázkodni” és ezt nem engedhette. Gyorsan lentebb eresztette a kezét és közben bőszen tiltakozott és Zoli bocsánatáért esedezett. Miután már elég oldódott volt a hangulat, előkerült a dobókockás játék is. Kis piros műanyag tányér, rajta egy süveg, a süveg alatt 3 kocka. A játék elég egyszerű. Megrázod, megmutatod és aki a kevesebbet dobja, annak kell innia. 2 „szettel” játszottunk, eleinte összevissza, majd szisztematikusan. Az egyik kockakészlet fix embernél volt, a másik pedig járt körbe az asztalnál, míg mindenki sorra nem került. Utána a fix készletet az illető átadta a mellette ülőnek és annak kellett mindenkivel megmérkőznie. Na, ez aztán teljesen rászámolt az ügyfelünkre. Ezt a játékot még a pincérlányok is hitetlenkedve nézték, pedig pár nagy lerészegedésnek már biztos a szemtanúi voltak. Meglepő módon Zolival még elég jól tartottuk magunkat. Elérkezett a pillanat mikor Don és Jiang kettesben kivonultak kicsit sétálni, visszatérve Don jelezte, hogy megegyeztek az ajándékban: egy Iphone 3-as. Ezután egy kicsit szüneteltettük a kockajátékot, helyette a Mester és Tanítványa egy újabbal szórakoztattak minket és magukat. Kő-papír-ollóhoz hasonlatos, csak itt egy népi mondókát kántálnak és a végén 1-1 számot mutatnak (a kínaiak 1 kezükön tudnak számolni 10-ig) és kiáltanak egyidőben. Aki közelebbit mond a két mutatott szám értékéhez, az nyer. A vesztes meg ihat.  Láttuk, hogy Don kollega besokallt, ki is vonult a mosdóba, ahonnan a megkönnyebbülés hangjai törtek elő. Megmosakodva, felfrissülten tért vissza, nem sokkal később követte őt ügyfelünk, aki elég soká került elő ismét. Gyorsan az asztalra borult és csak néha mormogott valamit. A Mester elnézést kért tanítványa „viselkedéséért” és megpróbálta felvenni a versenyt velünk. Előkerültek ismét a kockák, de fokoztuk a tétet. A vesztesnek duplán kell inni, a nyertes csak 1 pohárral. Én kicsit csaltam, egyrészt nem töltöttem tele, csak ¾-ig, meg kértem, hogy kis időt tarthassak köztük. A Mester viszont nem fukarkodott, mikor nyert, ivott becsületesen. Igaz nem érte el Okoska szintjét, de már neki is eléggé homályossá váltak a szemei. Miután a vacsora véget ért, kérte, hogy ha nem gond vigyük el tanítványát egy élénkítő masszázsra, hogy kicsit magához térhessen. Zolival megegyeztünk, hogy én is már másfél hónapja kint vagyok és még nem volt alkalmam kicsit ellazulni, megérdemeljük mi is. A szálloda 4. szintjére kellett felliftezni, ami nekünk nem okozott gondot, de Okoskát ketten vitték, a sofőr és Don, útjukat folyamatos öklendezés hangjai jelezték. Lábmasszáshoz készültünk, így levetettük cipőinket, zokninkat. Zoli megnyugtatott, hogy nem kell aggódnom az egész nap bakancsban érlelt lábszagom miatt, mert egy illatos lábáztatással kezdődik a kezelés. Már izgatottan vártam hova kell menni, mikor szóltak, hogy 1 órát kellene várni, így csalódottan elkezdtük felhúzni zoknijainkat, aminek meg a szálloda alkalmazottja nem örült, így kérte, hogy menjünk a fürdőbe, amíg szabadulnak fel helyek. Kis habozás után beleegyeztünk így az öltözők felé vettük az irányt. Közben eszembe jutott, hogy egyikőnk se pancsikolásra készült, honnan szereznek fürdőnadrágot? Hamar választ kaptam kérdésemre mikor megláttam a csupa férfi személyzetet. Levetkőztünk, egy törülközőt magunk körét tekertünk és követtük a kínaiakat. A fürdőben 1 nagy medence, 2 kisebb kör alakú, tv, zuhanyzók különféle tusfürdőkkel. A helyieket nézve egy alapos csutakolással kezdtünk, aztán besétáltunk az átlátszó meleg vízbe. Mindenki egy szál kukiban, kivéve a rövidnadrágos személyzet. Fura volt, eddig csak zuhanyzásban volt részem ennyi fasszal együtt, kissé zavarban is voltam, még jó, hogy Zoli velem volt. Egymástól vártuk a biztatást, hogy ez természetes, nem buzi klubba kerültünk. Próbáltunk azért nyugodtnak mutatkozni. Láttuk, hogy a kis kerek medencébe nagyon óvatosan ereszkednek bele, így amikor az egyik kiürült mi céloztuk meg. Óvatosan belenyújtottam, a nagylábujjam hegyét, de gyorsan ki is kaptam, majd lassan ismét bedugtam. Zolival viccelődtünk, hogy csak pár zöldséget, fűszert kellene beledobni és lehetne főzni, olyan forró. Beleülni már nem is mertem, elég volt a lábam leforrázni. Miután rákszínűvé vált a bőrünk abbahagytuk az élvezkedést és arrébb vonultunk. Ekkor szóltak a kollégák, hogy próbáljuk ki a ti a tisztító masszázst. Nem tudtuk milyen lehet, így rábólintottunk. Egy folyosó szerűségben volt elhelyezve 2 sorban néhány ágy, mindenféle kenceolajjal. A férfi masszőrök vártak minket, kiválasztottam egyet találomra és ráfeküdtem hanyatt a frissen leterített fóliára. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam pucérságom miatt, de gyorsan ágyékomra terített egy kis törülközőt. Ekkor az a félelem kerített hatalmába, hogy miként fog a testem reagálni a finom dörzsölésre a 2 hónapos szerzetesi élet után. Nem tartott sokáig aggodalmam, amint elkezdte súrolni a bőröm a kezére húzott dörzskesztyűvel, majdnem felordítottam. A fájdalomküszöbön jártunk, de felülről érintve. Alaposan végighaladt a kezeimen, majd a mellkasom, hasam következett. Lentebb már zavarta a törülköző, így egy laza mozdulattal levette és félredobta, majd folytatta az erőteljes mozdulatokat az ágyékom körül is, majd végig a combomon, lábszáramon. Amikor azt hittem már, hogy végzett és fordulhatok hasra, akkor megállt a combom mellett, egyik kezével határozottan, de lágyan megfogta a herezacskóm, felemelte és alaposan megdörzsölte a szivaccsal. Köpni-nyelni nem tudtam, kétségbeesetten néztem a mellettem fekvő Zolira, aki hasonló szituációba került. Megnyugtatóan hatott, hogy nem csak az én masszőröm kalandozott el. Ezután kérte, hogy forduljak hasra és folytatta a hátamon a kezelést. Néha olyan érzésem volt, hogy nem csak a felső elöregedett bőrréteget gyalulja le, hanem az egész hámréteget. Szépen haladt végig a testemen és a fenékárkomat se hagyta ki, ott is alapos munkát végzett. Azt hittem ezzel véget is ért, de jött a slusz poén. Megállt mellettem és egy fehér tégelyben valami vazelinhez hasonlatos állagú és színű krémet mutogatott, meg 2 színes zacskót, amik elsőre óvszeres tasakok képzetét keltették bennem. Na mondom, itt fekszek hason, seggem tisztára sikálva és mindjárt rám veti magát egy kínai jól bevazelinezve. Annyi a szüzességemnek! Becsuktam a szemem és vártam mi jön. Szerencsére csak testápoló krémet kaptam, amivel alaposan bekente a bőröm. Érzésem, hogy nem csak az öreg bőrt távolította el teljesen jogos volt, helyenként fájdalmasan csípett a krém, jelezve, hogy alapos munkát végzett a masszőr. Oldalra nézve Zoli arcán is hasonló reakciókat véltem felfedezni amikor megmutatták neki is a krémeket. Utólag jót nevettünk ezen, de akkor ott koránt sem éreztük viccesnek. Miután felfrissültünk letusoltuk magunkról a felesleges krémet, felöltöztünk és az előtérben felszedtük a békésen szundikáló Okoskát. Nem volt túl jó állapotban a szálloda előtt leült és öklendezett folyamatosan. A sofőrömet megbíztuk, hogy vigye haza, mi pedig taxiba szálltunk. Másnap Mr. Yang nevetve mesélte, hogy 1 órába telt mire hazafuvarozta Okoskát, mert nem emlékezett merre lakik. Azóta kapcsolatunk békés, nyugodt.