Sikerült sokáig aludnom. Kijelentkeztem a szállodából, kicsit sétálnom kellett mire le tudtam inteni egy szabad taxit. Odaadtam neki az éjjel kapott cetlit, megnézte és repített is a buszállomás felé, ami nem volt valami közel a szállodához. Persze kínai léptékkel messze sem. Jegypénztárnál beálltam a sorba, mikor az ablakhoz értem benyújtottam a telefonom, mutattam az sms-t amit Dzsoni küldött, hogy Daliba mennék, expressz busszal. A csaj kicsit felém fordította a monitort és mutatta, hogy 10:35-kor indul a következő és 142 jüan az ára. 10 percem volt. Rábólintottam és már meg is kaptam a jegyem. A kijáratnál van egy jegyellenőr, mutattam neki, mert rengeteg busz állt kint, azt még megfejtettem melyik kapun kell kimenni, meg melyik lehet az ülésszámom, de azon kívül még volt pár adat. A legtöbb busz elejére ki volt rakva egy tábla, rajta szám, de pont az enyémre nem. A jegyellenőr készségesen megmutatta melyik lesz az. Az ajtónál lent egy európai álldogált. Biccentettünk, én felszálltam ő még várt az indulásig. A lépcső mellett volt egy „karton” fél literes víz, magamhoz vettem egyet és leültem a székemre. A lábam nem fért el, ha tele lesz a busz, akkor kínlódásos 4 óra út vár rám. Mivel lassan közeledett az indulás ideje és nem özönlöttek az utasok, így joggal reménykedhettem, hogy nem kapok társat. Már csak abban bíztam még, hogy a másik külföldi nem akar az út során haverkodni és külön fog ülni. Bárcsak minden kívánságom így teljesülne. A srác elhaladt mellettem, teljesen hátra ment. Hamarosan beszállt a sofőr is, létszámellenőrzés, majd indulás. Félig se volt a busz. Próbáltam ébren maradni, de többször elnyomott az álom. Szép volt a táj, de nem bírt ébren tartani.
A táv felénél megálltunk pihenni és étkezni. Két csirkecombot vettem egy árustól. A srác wc-re ment, mire vissza jött én már el is fogyasztottam reggeli-ebédem. Dominic Németországból jött, ahol könyvelőként dolgozik. Kb. 6. alkalommal jár Kínában, szereti is, meg tud valamennyire kínaiul, így gyakorlásképpen is jön, ha teheti. Letelt a 15 perces pihenő, dudált a sofőr, beszállás, létszámellenőrzés és folytattuk az utunkat Dali felé. Engem ismét elnyomott az álom, így a tervem, hogy kipihenten érkezzek meg teljes mértékben sikerrel járt. Mivel Dominic is az óvárosba tartott, így megegyeztünk, hogy közös taxival megyünk. Nekem Mayuan elküldte a címet és hogy kb. 50 jüanba fog kerülni, nem használnak órát. Miután begurultunk a buszpályaudvarra, alig kászálódtunk le, máris megrohantak a taxisok, de lepattantak rólunk, kisétáltunk az utcára inkább. Az ott várakozó taxisok egyikének mutattam az uticélt, mondta, hogy ok, erre a német srác elővette kínai tudását és kérte, hogy taxiórával menjünk, nem fix áron (ami valóban 50 jüan lett volna). A sofőr nem volt rá hajlandó, így másikat kerestünk. Annak már a srác mondta a célállomást, amire jött kapásból a válasz: 50. Én meg magamban jót vigyorogtam ezen a nagyokoson, mert ha Mayuan 50 jüant ír, aki ugyebár kínai és tudja az árakat, akkor mit kezd el itt okoskodni? Sebaj, hagy próbálkozzon, az nem kerül semmibe. Miután a 3. sofőrtől is ugyanazt a választ kapta, így megadta magát és beszállhattam végre. Útközben kommunikáltak, de bevallotta, hogy nem érti teljesen amit a taxis mond a mandarintól eltérő dialektusa miatt. Mikor kiderült, hogy nem egy címre megyünk, fentebb is strófolta azonnal az árat 70 jüanra, amibe a német bele is egyezett. Ekkora lúzert nem láttam, még, pedig beszél kínaiul, könyvelő és így megvezetik. Nem baj, az fejenként 35 jüan, még így is jobban jártunk, mintha külön utazunk. Azért mondom, hogy lúzer, mert a 20 jüannyi többletért olyan távolságra vitt a taxis, ami mondjuk Yinchuanban 5-ből kijött volna. Ugyanis az óvároson belül már nincsenek akkora távolságok. Mindegy, ahogy már írta, így is jobban jártunk. Annak örültem, hogy nem kérte el a telefonszámom, így maximum csak véletlen futhatok össze vele. Őt rakta ki a taxis először, majd hamarosan én is megérkeztem. No nem a hotelhez, csak az oda vezető úthoz. Mivel oda már nem hajthatott be a taxis, így kicsit gyalogolnom kellett. Mivel rengeteg hotel, youth hostel van, így nem tudtam pontosan melyikben van Mayuan. Megálltam az egyiknél és felhívtam, hogy jöjjön értem, ha tud. Mint kiderült utólag, már nem voltam messze a céltól, kb. 5 percnyire. A barátnőjével jöttek, elsőre aranyos lánynak tűnt (később se változott meg a véleményem). PaoMa recepciósként dolgozik a szállodában, így ő mutatta meg a leendő szobámat. Kicsi, kissé ütött-kopott falak, de tiszta, nagy francia ágy és saját wc-zuhanyzó. Lepakoltam, majd a laptopot a hónom alá csapva lecsattogtam, hogy mondják meg a Wifi jelszót. Kicsit neteztem, utána Mayuanékkal átsétáltunk egy másik helyre, ahol a barátaik laktak. Kellemes kis hippi tanyának tűnt a régi házból átalakított bár/szálloda. Az előtér szolgált bárként, ahonnan egy picike belső udvarra lehetett kilépni, amit szinte teljesen elfoglalt a billiárdasztal. Lent 2 szoba, meg 2 wc., pár asztal, könyvespolc. Egy lépcső vezetett a felső szinte, ahol szintén pár asztal volt, meg még plusz 3 szoba. Nem egy hatalmas szálloda, de nagyon hangulatos. Az ismerősök fent ücsörögtek, így mi is ott telepedtünk le. Először azt hittem övék ez a hely, de csak később esett le a tantusz, hogy csak vendégek. Kiderült, hogy Goya és Meng is yinchuaniak. Teljesen megdöbbentek, mikor kérdezték, hogy mit iszok és a válaszom: hideg sört! Ebben az időszakban? Nincs ehhez még korán? Ezek úgy látszik soha nem ittak még sört, csak este. Goya lett a tolmácsom, mert ő tudott csak elfogadhatóan angolul, Mayuan barátnője is csak pár szót beszélt. Rábeszéltek a billiárdozásra, hiába tiltakoztam, hogy nem tudok. Miután mindenkitől kikaptam elmentünk vacsorázni. Egy kis egyszerű étterem, amit többnyire csak kínaiak használnak. Elől a kész menü, amikből 5 jüanért lehet válogatni és még egy nagy adag rizs is jár érte. Lehet rendelni is, de mi mindig beértük az 5 jüanos választékkal. Vacsora után visszamentünk Goya-ék szállására és ott már ők is elkezdtek sörözni. Mutattak pár játékot (a kő-papír-ollót ismertem egyedül), így jókat nevetgélve telt el ez este. Megegyeztünk, hogy másnap megyünk majd a tóhoz úszni. Valahogy szó a szőrzeteinkre terelődött, Meng megmutatta, hogy bizony neki a mellkasán is nő. Jött azonnal a kérés, hogy én is mutassam meg. Na persze. Majd holnap meglátjátok fürdéskor, én nem mutogatom a mellem csak úgy. Miután már nem fértünk az üres üvegektől, úgy döntöttünk, hogy nyugovóra térünk és majd holnap találkozunk valamikor. Pontos terv nincs, azt ne is várjak a kínaiaktól, főleg nem itt, ahol csak a pihenés ami számít. Elalvás előtt még megnéztem milyen látványosságok vannak a környékem. A 3 pagoda a buddhista templomokkal, a tó, a hegy mindenképpen. A többi már 1-2 órás buszozásra van, azokat inkább nem nézem meg. Terveztem, hogy pár nap után megyek északabbra Lijiang-ba, de Goya-ék lebeszéltek róla, hogy nem éri meg, mert ugyanazt látnám ott, mint itt, csak sokkal több turista, túlzsúfolt. Meg amúgy is itt vannak ők, a barátaim, ott egyedül lennék. Sikerült meggyőzniük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése