Fél 9-kor felébredtem, de gyorsan meggyőztem magam, hogy jobb, ha folytatom az alvást. Ugyan hajnalban küldtem egy sms-t Mayuannak, hogy ha esetleg indulnak hegyet mászni, akkor hívjanak mindenképpen, de biztosra vettem, hogy nem lesz belőle semmi. 10 óra körül sikerült kikászálódnom az ágyból. Szépen összecsomagoltam mindent, mert délután már mennem kellett vissza KunMing-ba. Elvileg tegnap este elintézték nekem a buszjegyet, de azt elfelejtették közölni, hogy hol tudok majd felszállni rá (elvileg 7-kor indul Új-Daliból, de ugye oda is át kell érjek). Az is lehet, hogy mondta Goya, csak én nem értettem, vagy már elfeledtem. Miután elkészültem, lementem és kijelentkeztem. A hátizsákom leraktam az előtérben, majd a fényképezővel a nyakamban elindultam lefotózni a katolikus eklézsiát, amit előző nap fedeztünk fel miközben hotelt kerestünk Goya testvérének egy kis mellékutcában.
Utána a hordozóshoz vezetett az utam, utolsó alkalom, hogy megvegyem a megrendelt árut. Igaz Goya korábban megígérte, hogy segít nekem olcsóbban megvenni, de azt hittem délutánig nem fognak előkerülni, meg sejtettem mennyi a reális ára, kicsivel drágábban nekem még megéri. Sikerült is összeválogatnom a kért hordozókat és elkezdtem az alkudozást. 4 nagy és 2 kicsi. 480-ra tartotta (90 a nagy és 60 a kicsi). Nevettem és mondtam, hogy 60 a nagy és 30 a kicsi, persze tudtam, hogy ennyiért nem fogom megszerezni, még ha ez is a reális ára. Ezen persze az eladónő kacagott, hogy nem, erről szó sem lehet. Gondolkodott, osztott-szorzott: 450. Ejj, ez még mindig nagyon sok. Na jó, ne húzzuk nagyon az időt, legyen 400! Még ez is túl sok, de legalább közelít a „valós” árakhoz (75 a nagy, 50 a kicsi). Ennél kevesebbet külföldi nem igazán érhet el szerintem. Mintha gondolatolvasó lenne, közölte, hogy ennyiért nem adhatja, más külföldi a nagyot 150-ért simán elvinné. Rendben, akkor bevetem a nehéztüzérséget: telefon kézbe, hívom Dzsonit. Légy szíves közöld az eladóval, hogy nem balek vagyok, ismerem az árakat és örüljön, hogy ennyit hajlandó vagyok fizetni, ha nem tetszik, akkor távozok. Nem tudom ebből mit adhatott át a nőnek, de az igen hamar mosolyogni kezdett és bólogatott, hogy ok, az üzlet megköttetet. Leperkáltam a 400 jüant, becsomagoltuk a hordozókat és boldogan lépdeltem vissza a szállodába. Lepakoltam és a neten tájékoztattam Szilvit, hogy minden meg van. Kicsit aggódni kezdtem, hogy mi is lesz azzal a buszjeggyel, így megkértem Dzsonit, hogy csörögjön rá Mayauanra és kérdezze meg, mert mire angolul megbeszélem vele, addig lemegy a nap. Megnyugtattak, hogy 6-ra a szállodánál fog majd valaki felvenni és elvisznek Új-Daliba a buszállomásra, ahonnan indul az utolsó busz KunMingba. Mindez 142 jüanba kerül, ami hihetetlenül olcsó ahhoz képest, hogy idefele csak az Újvárosig került 140-be a jegy. Ezután már nem aggódtam, neteztem tovább, mert másra nagyon már nem volt időm. Egyszer csak csörög a telefonom, Mayuan hív, de Goya szólt bele: megvettem-e a hordozókat, menjek át hozzájuk. Átsétáltam, hogy elbúcsúzhassak tőlük. Ő félreértett, azt hitte még nem voltam vásárolni és útnak akart indulni. Gyanús volt az irány, így megkérdeztem és leállítottam, hogy én csak egy búcsúsörre jöttem. Oh, rendben. Bár ők nem bírnak sört inni, de akkor üljünk be a szállásuk bárjába. Ott a fényképezőgépem látva eszükbe jutott, hogy a katolikus eklézsiát is ma akartam megnézni. Már állt volna fel, hogy gyerünk oda, mikor megnyugtattam, hogy már azt is kipipáltam. Szuper. Sajnálták, hogy nem jutottam el a hegyekbe, de majd talán egyszer legközelebb. Velük kellett volna menjek hajnalban, mert a tóparton kötöttek ki, ahol idős emberek táncltak, énekeltek és úsztak. 7-kor indultak vissza a „városba”. Reggeli után mehettünk volna a hegyre, de mivel azt hitték alszok, így nem akartak zavarni. Nem tudom mennyire hihető amit mondtak, de talán jobb így, hogy inkább megvásároltam amit kellett, minthogy alvás nélkül hegyet mászni és ki tudja mikor visszaérni, kapkodni.
 |
| A másnapos szemeket takarni kell - Mayuan és Pao Mo a bárban. |
 |
| Lekerült a szemüveg, de csak rövid ideig. |
 |
| Pao Mo, Goya, Meng, én, Mayuan. No meg a Dali sör, amit már csak én bírtam. |
Közeledett a 6 óra, visszakísértek a szállodához. Kint beszélgettünk, mikor megjelent egy fazon, kezében jegyet szorongatva és valami KinMing-et emlegetett. Hohó, ő lesz az én navigátorom! Fogtam a batyuimat és utána eredtem, a többiek kíséretében. A közeli sarkon várt egy autó. Elbúcsúztam Goyáéktól, velük lehet találkozok majd Yinchuanban, augusztusban tervezik a visszajövetelt. Mayuan viszont csak októberben, így tőle úgy váltam el, hogy lehet soha többet nem látjuk egymást. A kocsi az óváros déli részéhez vitt, az autópályához. Ott talán 2 percet se vártunk, jött egy helyi kis busz (talán 20 fős), amire felpattantunk és robogtunk át 1-2 helyen megállva az Új-városba. 7 előtt 10 perccel futottunk be a buszállomásra. Az idegenvezetőm megmutatta melyik lesz a kunmingi járat, mutatta a jegyet és „kiváló” angolsággal mondta: money. Kifizettem neki a 142 jüant, csomagjaim beraktam a busz hasába és elfoglaltam a helyem. Ez a járat se volt tele szerencsére, így tudtam fészkelődni. Elég sokat aludtam, de azt azért érzékeltem, hogy sok helyen csak vánszorogtunk az útfelújítások miatt. Nagyon nem kellett aggódnom, a szálloda le volt foglalva, a repülő pedig csak reggel indul. Féltávnál most is megálltunk pihenni, de a késés miatt alig maradt időm megvenni 2 tojást és kukoricát, már szólt is a duda, hogy indulnánk tovább. KunMing-ba érve lecsaptak rám a taxisok, motoros fuvarozók is, de mind zsiványnak nézett ki, így inkább arrébb sétáltam és leintettem egy rendes taxit. Az elvitt a már ismert szállodához, ahol ugyanazt a szobát sikerült megszereznem, mint múltkor. Az internet csatlakozás ezúttal nem működött, így gyorsan ágyba bújtam éjfél körül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése