Tiltott Város

Az átállás még nem sikerült, éjjel későn aludtunk el, reggel nehezen ébredtünk, ha nem kellett volna a reggelihez leérni 10-ig, akkor lehet fel se kelünk. Így viszont fél 10-kor lementünk felmérni a kínálatot, ami teljesen meglepett, volt interkontinentális és kínai menü is, természetesen svédasztalos kivitelben. Jól bezabáltunk, hogy ebédre ne kelljen költeni, de ennek eredményeként nem bírtunk elindulni csak 11 után. Csabi google-ban megnézte az útvonalat, de a biztonság kedvéért volt nálunk térkép is. Úgy döntöttünk, hogy gyalog vágunk neki az útnak, majd esetleg visszafelé taxizunk, így többet látunk majd a városból. Mellbevágó hőség fogadott, így jár az, aki nem reggel indul el várost nézni.

 A körgyűrűn átvágva a konzulátusi negyeden át vezetett az utunk, majd elérkeztünk az óvároshoz, ahol a South Luogo Lane-on (1276-ban épült 8 méter széles 786m hosszú út) jutottunk át a Tiltott Város felé. 

Előbb egy nagy körbekerített parkhoz értünk (Jinghsan Park), amit megkerülve láthattuk meg a célpontunkat. A bejáratnál a messzeségben hatalmas tömeg. No igen, ezzel nem számoltunk, hogy a 3 napos ünnep miatt most apraja-nagyja ellepi vidékről is a várost és mozdulni se fogunk majd tudni. Hamarosan kaptunk egy kis ízelítőt mi is az a rengeteg ember. 

A biztonsági ellenőrzésen átjutva egy öreg fánál találtuk magunkat. Sajnos sokat nem tudhattunk meg róla, mert annyian tolongtak körülötte, hogy esélyünk se volt oda férkőzni. Nem is volt túl sok kedvünk, mert a falakon belül megrekedt a levegő és a hőséget az izzadtságszag is elviselhetetlenebbé tette.

Én próbáltam kamerázni, Csabi meg fényképezni. Gyorsan kattintott pár képet és mentünk tovább megnézni a poshadó vízben, a bedobált pénzek közt lubickoló halakat.

Térképet nem kaptunk a jegyvételkor, pedig a helyiek kezében láttunk. Így csak az ösztöneinkre voltunk kénytelenek hagyatkozni, találomra mentünk egyik átjáróból a másikba, pavilonról-pavilonra. Ez utóbbiak általában kisebb tereket öleltek körül, bent korabeli bútorokkal. Sajnos ezeket csak a milliónyi kis kínait félretolva, a mocskos üvegekre rátapadva lehetett megszemlélni. Valószínűleg a várható nagy tömeg miatt voltak lezárva, kollégánk szerint átlagos napokon némelyikbe be lehet menni.

Pár órás bolyongás után úgy gondoltuk ideje megnéznünk egy térképet, hogy mennyit jártunk be és mennyi van még hátra. Megdöbbenve láttuk, hogy még csak a bal felső csücsköt, kevesebb, mint negyedét jártuk be a palotának! Ez kicsit elkeserített minket. Melegünk volt, fogytában volt a vizünk, kezdtünk fáradni a sok totyogástól. Elhatároztuk, hogy a kis pavilonokat kihagyjuk, hisz úgy se lehet bemenni, majd egyszer visszajövünk mikor nem lesz ünnep és talán többet látunk belőlük, koncentráljunk inkább a nagyobb terekre, tróntermekre, kiállításokra. Ez se volt egyszerű, ugyanis az egyik térre kiérve azt hittük a méreteiből ítélve ez a fő tér, de nem. A következő nagyobb volt, majd jött egy még nagyobb.

 A tróntermeknél is hatalmas tolongás, kemény küzdelem árán sikerült pár képet készíteni a trónszékekről.

Az egyik kiállítást nézegetve meg leszólított egy lány, hogy készíthet-e rólam képet az apjával. Nem tudtam nemet mondani neki. Csabi nem vonzotta őket annyira a sötét hajszíne miatt, inkább én jelentettem feltűnést.

Amúgy meglepően kevés turistát, külföldit láttunk. A mi tekintetünket a különös kínai pagoda díszekről rendre eltérítette a lányok itteni divatja: a miniszoknya, nadrág alól kilógó harisnya. Otthon az ilyenekre azt mondjuk, hogy ciki, vagy még inkább, hogy kurvás. Ez utóbbit nehezen tudtuk elképzelni a „kommunista” országban, ahol azért elég szigorúak lehetnek az erkölcsök, a felügyelet. Az előbbi meg azért nem lehet, mert ahhoz túl sokan viselték.

Idővel persze ezt a látványt is megszoktuk, csakúgy, mint az eleinte szépnek tűnő, lenyűgöző, különleges pagoda tetődíszeket.

Teljesen elcsigázva érkeztünk a kijárathoz, ahol nem lehetett kimenni, ekkor még nem tudtuk miért, hanem egy oldalsó kapuhoz terelték a távozókat. Rengeteget kellett sétálni, kerülni, mire eljutottunk az „eredeti” kijárathoz kívülről. Óriási tömeg a téren, tanácstalanul álldogáltunk, a térképet tanulmányozva, merre induljunk tovább a Tian'anmen Tér-re. Tanakodásunkat 2 helyi lány szakította félbe, akik bemutatkoztak: egyetemisták és szeretnék gyakorolni az angolt, így ha nem bánjuk hozzánk csapódnának, szívesen beülnének velünk teázni és közben mesélnének a kínai kultúráról, látnivalókról. Csabival egymástól vártuk a választ, végül kinyögtem, hogy nagyon fáradtak vagyunk, meg igazából nem teázni akarunk, hanem a térre eljutni. Kicsit még próbálkoztak, aztán látták, hogy nem örülünk a felajánlásnak és elköszöntek. Annyit még mondtak, hogy nem tudunk egyenesen a térre jutni, mert lezárta a rendőrség a nagy tömeg miatt. A mutatott irányba néztünk és valóban azt láthattuk, hogy minden eddiginél több ember próbál haladni a Tiltott Város bejárata felé, akik pedig szeretnének kifele menni, azokat a rendőrök visszaküldik. Így kénytelenek voltunk mi is sodródni az egyetlen kijárat felé, egy újabb nagy kerülőt leírva. 

Sok-sok gyaloglás után végül elértünk a Tian'anmen Tér-hez. Csak úgy lehet bejutni, ha áthaladsz egy ellenőrző ponton, ahol átvilágítják a táskákat, csomagokat. Láttunk motoros rendőröket, hátukon géppisztollyal.

Az egész tér tele térfigyelő kamerákkal. Itt már éreztük, hogy Kínában vagyunk, ahol azért nem minden olyan szabad, amilyennek tűnik.

Sok látnivalót itt nem találtunk, csak a déli részen egy régről megmaradt, felújított kaput, így hamarosan hazafelé vettük az irányt.

Taxiról lemondtunk, az idefele vezető út nem tűnt hosszúnak, gondoltuk visszafele is kibírjuk. Úgy tűnt soha nem érünk haza, teljesen elfáradtunk, Csabi GPS-e szerint kb. 20 km-t sétáltunk, de ugye a a Tiltott Városban való totyogás sokkal kimerítőbb, mint egy erdei túra. Betérünk venni vizet egy boltba, mert a központ környékén irtó drágán próbálták ránk sózni. Mielőtt felmentünk volna a szállodába, betértünk a Great Wall étterembe egy újabb pálcikás próbálkozásra. Ezúttal már a mogyorót is azzal csipegettük (nem is olyan nehéz, mint gondoltuk) és az ételt se húztam magam elé. A rendelt sörünket nagyon soká hozták, ezért mikor kiérkezett gyorsan kértünk még egyet, de 2. már hamar érkezett, így kénytelenek voltunk gyorsan lehúzni az elsőt. Nem okozott gondot, nagyon szomjasak voltunk. Csabi csípőset rendelt, de megbirkóztunk vele, de állítólag az a közelébe se ér az igazi szecsuánihoz.