Első napunk Kínában az átállásról szólt. Hajnal fél 5 körül vett fel minket a sofőr a reptéren és vitt be minket a szállodához, a Landmark Apartman-ba, ami a követségi negyed mellett található. Útközben hamar megállapíthattuk, hogy rengeteg autó van, de többnyire mind új és nem éppen alsó kategóriások: Toyota, Audi, BMW. A megnövekedett forgalmat még éppen elviseli a város, de 10 éve még szinte csak elvétve volt autó, pár év múlva megoldhatatlan problémát fog nekik jelenteni. A közlekedési kultúrájuk nem tükrözi a 6000 éves múltjukat, a káosz jellemzi. A másik dolog, ami egyből szembe tűnt, a rengeteg felhőkarcoló, toronyház, mintha valami nyugati városban járnánk.
Az apartmanba érve a gyors bejelentkezés után elfoglaltuk a szobáinkat, rávetettük magunkat az internetre, majd megegyeztünk, hogy délelőtt alszunk, és délután megyünk felderíteni a környéket. A munkatársunktól szereztünk infót, hogy melyik étterembe érdemes elnéznünk. Délután mikor sikerült valamelyest magunkhoz térnünk el is indultunk az első kínai pálcikás étkezésünket megejteni. Utunk a szomszédos utcában lévő Great Wall étterembe vezetett, ahol kedves felszolgálók vártak. Behúzódtunk egy sarokba, ahol talán a legkevesebb feltűnést kelthetünk és nem látják majd gyenge kísérleteinket a pálcika használatára. Az étel kiválasztása se volt egyszerű, bár volt angol menü, mutatós fényképekkel, de legalább 50 féle ételből lehetett választani. Nagy nehezen végül én édes húsgombócot kértem, míg Csaba pekingi kacsát (egy felet, mert azt tudtuk, hogy az is nagy adag). Közben hoztak ki mogyorót nekünk, amit kézzel elkezdtünk csipegetni. Szerencsére kora délután ültünk be enni, még szinte senki nem volt rajtunk kívül, így nem okoztunk nagy megbotránkozást, csak maximum a pincérekben. Utóbb tudtuk meg, hogy azt is már pálcikával illett volna eszegetni. Akkor számunkra még elképzelhetetlennek tűnt. Elsőként az általam választott ételt hozták ki és helyezték az asztal közepére, amit én nem igazán értettem, hogy miért nem elém. Így miután távozott a felszolgáló, magam elé húztam az egész tálat. Gondoltam udvarias leszek és megvárom amíg Csabi kacsája is kiérkezik, nem kezdek el addig enni. Hamarosan meg is hozták, de a pincérnő lemerevedett egy pillanatra. Lerakta a kacsát középre, előlem visszahúzta a húsgombócot szintén kettőnk közé és elénk rakott 1-1 pici tányért. Majdnem elpárologtam annyira égtem. Ekkor esett le nekünk, hogy itt nem magának rendel az ember, hanem közös minden én meg büdös paraszt európai módjára magam elé rántottam az egyik fogást. Ezután jött a küzdelem a pálcikával, mi lehet a helyes fogás, hogyan tartsuk, hogy ne essen le mindig a falat. Az én rendelésemmel nem is volt probléma, viszont a pekingi kacsa fogyasztását ki kellett találnunk, ugyanis hozták egy tálon a felszeletelt kacsahúst, egy tányérban kis palacsintaszerűt, egy másikban hosszúra szeletelt uborka és hagyma csíkokat, meg egy tányér szószt. Csabi azt találta ki, hogy a palacsintát megtölti a hússal, hagymával, uborkával, összegöngyöli és belemártja a szószba és ham, bekapja. Végül, mint kiderült nem sokat tévedett, csak előbb a húst kell belemártogatni a szószba, belerakni a palacsintába és úgy enni.
Végül elfogyasztottunk mindent (kivéve a kacsa fejét, ami itt ínyencségnek számít egyébként), jóllakottan indultunk a környék felderítésére. Rövid séta után eljutottunk egy park bejáratához, de már későre járt, így inkább nem mentünk be, hanem tovább sétáltunk. Hamarosan egy újonnan épült bevásárlóközponthoz értünk, ahol pár boltba benéztünk az árakat megtekinteni. Megdöbbenve jöttünk ki mindenhonnan, olyan drága minden, drágább, mint otthon. Nem ezt vártuk Kínától, de úgy látszik lesz még meglepetésben részünk.
Ekkorra már besötétedett, ezért a szálló felé vettük az irányt egy kis csatorna partján és kiterveltük, hogy másnap a Tiltott Várost nézzük meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése