Legrissebb bejegyzések

Híradó:

Mivel elég anarchista módon irogatok (nem időrendben), így a kézenfekvő modul (Recent Post) nálam nem műkődik, a legfrissebb bejegyzések nem a legújabb események. Emiatt hoztam létre ezt a kis beköszönőt, ahova belinkelem a legutóbbi bejegyzéseim, itt láthatjátok frissült-e valamivel a blog.

Picasara felraktam egy videot Abuék koncertjéről amit Csabi vett fel, amíg én Sanyan nyaraltam:
Abuék koncertje (2011.02.09.) Hozzáadva: 2011.03.02.

Idősorrenben haladok most, így nem adok ide linkeket.

2010. május 16., vasárnap

Simatai Nagy Fal

Amíg én Yinchuanban ismerkedtem a tereppel, addig Csabi megszerezte a vasárnapi programunkhoz a pekingi iroda vezetőjének kocsiját (Buick családi autó) és sofőrjét (Mr. Chen).  Így nyugodtak lehettünk, hogy oda visz minket ahova szeretnénk és még sokba se fog kerülni. 150 jüant kellett volna adnunk, hogy vasárnap is dolgozzon, de annyira meg voltunk elégedve, hogy végül 200-al jutalmaztuk meg. A taxi kb. 400-ba került volna. A plusz pénzt alig akarta elfogadni, a következő héten mindig hangosan, széles mosollyal üdvözölte Csabit. Útitársként hozzánk csapódott még a szintén pár hete érkezett német pénzügyis is, Nicolas. Kicsit féltünk tőle, mert elmondása alapján, bár nem látszott rajta, gyakran járt túrázni. Csabi még csak-csak edzésben van, de én szinte semmit nem mozgok, így nem tudtam mennyire bírom majd a lépést tartani vele. Miután helyet foglaltunk a tágas kocsiban, előkerültek a térképek, hogy megmutassuk hova is szeretnénk eljutni. Először a német kolléga varázsolt elő egy útikönyvet, melyen megleltük a célpontot és a hozzá vezető autópályát, ami még csak szaggatottan volt jelölve, de a könyv se idei kiadvány volt. Ezután próbáltuk megfejteni Pekingből hogy juthatunk ki arra az útra. Igen ám, de a térkép bent volt a kesztyűtartóban, amit éppen az imént zárt be ragasztószalaggal a sofőr. Óvatosan feltépte és kikotorta belőle, majd visszanyomkodta a szalagot. Kicsit tartanom kellett a térdemmel, hogy ne bukjon le újból. Miután sikerült nagyjából meglelni a megfelelő útvonalat, biztos, ami biztos beüzemeltük a GPS-t is. Azért írtam többes számot, mert a sofőr nem értett hozzá, egyszer megvették, de nem használta. Ezután elindultunk a kb. 100km-re lévő Simatai Nagy Falhoz. Pekingből viszonylag elég jól kivergődtünk, bár néhol elbizonytalanodott a sofőr, egyáltalán nem ismerte az új autópályát. Kb. félúton járhattunk, amikor a GPS benyögte: forduljon balra 100m múlva. Ez annyira lesokkolta Mr. Chen-t, hogy azonnal félrehúzódott és megállt a leálló sávban. Kétségbeesetten elővette a térképet és forgatta, hogy hol lehetünk, hisz előttünk 100m, az autópálya nyíl egyenesen halad tovább letérő nélkül. Próbáltuk magyarázni neki, hogy semmi gond, nyílván a régi főút van még csak a GPS programjában, de nehezen értettük meg vele. Pedig pár hónapja már angol tanfolyamra is jár. Végül Nicolas kikapcsolta a GPS-t és intett, hogy menjünk. Nemsoká fel is tűnt egy tábla mely jelezte úticélunk közeledtét. Megérkezve örömmel láttuk, hogy csak kevés kocsi áll a parkolóban, nem kell félnünk, hogy nem tudunk megmozdulni a sok turistától. A jegy megvétele után kis türelmet kértem, mert úgy éreztem nem cipelhetem végig a nagy falon a terhemet. Alapos kutakodásom során se sikerült azonban papírt találnom, így majdnem kudarcba fulladva mentem vissza társaimhoz, de szerencsére a wc bejáratánál belebotlottam egy kínai családba, akiknek elmutogatva sikerült megértetnem miben szenvedek hiányt. Kaptam is 2 méternyi segítséget tőlük, így megkönnyebbülten vághattam neki a napi kalandnak. 




A Simatai Nagy Falat 2 részre osztja a gáttal tóvá duzzasztott folyócska. A nyugati lankásabb terepen fut végig, mintegy 20, többnyire épen maradt őrtoronnyal. A keleti oldalon 15 romosabb torony található, igaz sokkal meredekebb, 1000 méteres hegygerincen. A kettőt a folyón átívelő kötélhíd köti össze.




A puhányabbak libegővel, az edzettebbek gyalog juthatnak fel, mi az utóbbit választottuk. Kb. 15 perces séta után érkeztünk fel a keleti falrészhez. Pár percnyi szusszanás után nekivágtunk a meredek, hol lépcsős, hol sima, tornyokkal szaggatott fali túránknak. Gyönyörködhettünk volna a szép tájban, ha nem lett volna párás (Nicolas szerint szmogos) a levegő, ami miatt sajnos le kellett mondanunk a völgy látványáról. Annak viszont örültünk, hogy amiért idejöttünk az valóban igaz: kevés a turista, nem tapossák egymás sarkát, mint a Pekinghez közelebb lévő Nagy Fal szakasznál. Azon mosolyogtunk, hogy Kínát nem tudták leigázni és ennek szimbóluma is lehetne a nagy fal, de a Coca Cola ezt is meghódította.




Többször is megkérdeztük egymást, hogy amellett, hogy elismerjük, hogy lenyűgöző ez a Nagy Fal, de hogyan gondolhatták, hogy ez megállíthat bárkit is? Ezt a hosszú frontszakaszt miként gondolták védelmezni? Sebaj, iszonyatos anyagi és emberi áldozatokkal alkottak valamit, amit az utókor csodálhat, de sok haszna nem lehetett. Sok árus se zaklatott a portékájával, a karckészítő is békésen véste újabb művét az elhaladtunkkor. 




Mivel mi sokszor megálltunk fényképezni, lihegni, így többnyire Nicola várt ránk. 




Csabinak sikerült lencsevégre kapnia az utolsó munkást, akinek elfelejtettek szólni, hogy már vége a császárságnak, nem kell tovább éíptenie a nagy falat. 




Miután elérkeztünk az utolsó toronyhoz, ami még fel lett újítva, megfordultunk és megkezdtük a hullámvasútozást visszafele. 




A folyóhoz érve függőhídon kelhettünk át, persze előtte meg kellett váltanunk hozzá a jegyet. 




A túloldalon is hasonló kaptató várt ránk, nem akartunk gyengének mutatkozni, így haladtunk tovább Nicolas-val. Szerencsére Ő is kifulladni látszott, így közösen megegyeztünk, hogy sokkal másabb ez az oldal se lehet, meg már a sofőr is biztos vár minket, így ennyi elég volt a Nagy Falból, menjünk vissza. Többféleképpen is le lehet jutni: sétálva, libegővel, vagy ami a legszimpatikusabbnak tűnt, drótkötélen lecsúszni. Természetesen nem hagyhattuk ki ezt a lehetőséget. A kötél átívelt a tóvá duzzasztott folyó felett, mintha a semmibe veszne a vége. A siklás gyors volt, hamar átértünk.




Onnan viszont csak hajóval lehetett tovább haladni. Viccelődtünk is, milyen ötletesek, hogy fent elszedik a 15 yüant a siklásért, itt meg majd jó sok pénzt a hajóért, mert más választásod nincs. Szerencsére nem trükköztek, az ár tartalmazta a túlpartra szállítást is.




Hamarosan be is siklott a jármű és elvitt a gáthoz, onnan visszasétáltunk a parkolóba a kocsihoz. Hazafelé nem nézelődtem, békésen szunyókáltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése