Rasztafári

Fél 5 körül kerültem ágyba, reggel 6:50-kor viszont szólt az ébresztő, menni kellett dolgozni. Már rég fordult velem elő, hogy aznaposan induljak munkába, sikerült elérnem. Kicsit tartottam a naptól, mennyire leszek beteg, de szerencsére semmi különösebb nem volt. Az ebédhez érve már kezdtem alvajáróként közlekedni, Csabi se nyújtott túl friss benyomást. Csipegettünk pár falatot, majd felmentünk ping-pongozni, bár nem sok reményt fűztünk hozzá, hogy bármi is kisülhet belőle. Ennek ellenére a fizika törvényeit meghazudtolva olyan játékot produkáltunk, hogy alig hittünk a szemeinknek. Mondjuk azoknak nehezen is lehetett, mert alig láttunk (eléggé rossz a terem világítása), szinte csak hang alapján követtük a labdát. Fél óra után már folyt rólunk az izzadság, állni alig volt erőnk, de olyan labdákat értünk el, amit máskor csak szemmel kísérünk. Egyszerűen nem volt kedvünk abba hagyni, csak fél 3-kor sikerült rászánnunk magunkat. Máskor legkésőbb ¾ 2-kor már az irodában szoktunk ücsörögni. Teljesen kiégettük magunkból a maradék alkoholt. Megbeszéltük, hogy el kellene menni este ismét a klubba, hátha Grisienék megint nyújtanak valami maradandó élményt. No meg ugye én megígértem Haojuanéknak, hogy bizony másnap találkozunk, amin csak nevettek, meg kellett mutatni nekik, hogy kemény fából faragtak. Meló után otthon zuhanyzás, vacsora és egy gyógysör kortyolgatása mellett alig vártuk, hogy 9 óra legyen és indulhassunk, mert attól féltünk bealszunk. Elég korán értünk a klubba, még csak kevesen voltak, de a raszta társaság már bent borozgatott. Haojuanék nagyon meglepődtek mikor megláttak, tényleg nem számítottak rám. Leültünk, sört és szotyit rendeltünk, s vártuk, hogy kialakuljon valami. Az idő telt, tingli-tangli zenélgetések voltak. Már-már kezdtük bánni, hogy eljöttünk, mikor Lüká elkezdett szervezkedni. Félretolták a színpad előtti asztalokat és elkezdett kongákat osztogatni. Valami nagy dolog sejlett kialakulni. Abu, a raszták, Lüká és Grisien a színpadon és környékén. 4-5 konga, gitár, basszusgitár, csörgő, stb. Belecsaptak és nagyon kellemes reggaet kezdtek el játszani.

Lüká a fő hangulatmester nyakába akasztotta a kongát és úgy járkált, csábította táncra az embereket.

Az egyik pincér srác hozott egy kólás palackban szotyit, hogy mi se maradjunk hangszer nélkül, azt rázva kapcsolódtam be az őrületbe (Csabi meg az Iphone-ját élesítette). Lüká megunva, hogy nem megyünk táncolni, lerakta a kongát és berángatta az egyik „idősebb” hölgyet (nem tudjuk eldönteni hány éves lehet) a szomszédos asztaltól, majd odalépett hozzám és mellé penderített. Amúgy se szeretek táncolni, reggaere egy idegen nővel meg végképp nem, de tudtam, hogy nem sérthetem meg, így átöleltem a derekát, rámosolyogtam, megrogyasztottam a lábam kétszer aztán szépen arrébb totyogtam, szabadkozva, hogy én nem tudok táncolni. A szokásos menekülést választottam, felkaptam egy kongát és letelepedtem a színpad szélére. Nem éreztem oda valónak magam, igyekeztem minimál zajt kelteni, hogy ne tegyem tönkre véletlenül se ezt a remek zenét. Sajnos egy hibája van ennek a stílusnak, hogy mindegyik szám végteleníthető, így elég sokat kellett várnom a végére, hogy visszaszökhessek Csabihoz. Közben az egyik pincér srác átalakult bohóccá, ezzel is fokozva a hangulatot, páran meg összeálltak vonatozni.

Miután lecsendesedtek a zenészek, jött a szokásos sláger: Michael Jackson – Beat it meg a Billy Jean. Páran elkezdtek táncolni, főleg Haoyuan volt elemében. Mi kezdtünk elpilledni, azt már megkaptuk amiért jöttünk, így míg Csabi fizetett, addig én elmentem pisilni, majd elbúcsúztunk a barátainktól. Természetesen megint azzal a felkiáltással, hogy viszlát holnap. Fél 2-re már haza is értünk. Egy kis ízelítő a zenéből: