Pekingi éjszaka

Úgy döntöttem, hogy maradok nyugdíjpénztártag. Otthon nem volt időm elmenni nyilatkozni, de nem is szándékoztam, így legalább volt egy indokom, hogy elugorhassak egy csülök evésre Pekingbe. Sikerült Csabit is meggyőznöm és az egyik Baojiban lévő srác, Gábor is csatlakozott az ötlethez. Sikerült olyan járatokat választani, amik pár perc eltéréssel fél 1-kor landoltak Pekingben. Gábornak előbb be kellett jutnia Xi’an-ba, ami 3 órás kocsikázás. 8 körül telefonált (éppen felébredtem), hogy egy nagy dugóban állnak a taxival, lehet nem fogja elérni a 10:30-kor induló gépet. Sebaj, legrosszabb esetben a következő járatig (kb. napi 10 gép indul Xi’anból Pekingbe) mi elütjük az időt a Starbucks kávézóban majd Csabival. 10 óra előtt pár perccel hívott ismét Gábor, hogy sikeresen megérkezett Ő is a reptérre, be is tudott csekkolni, de a gép fél óra késéssel indul. Megegyeztünk, hogy majd várjuk a kijáratnál. Valami oknál fogva úgy emlékeztem, hogy mi a 2-es terminálra, ő meg az 1-esre érkezik majd, ami kb. 10 perc kényelmes séta.  Így landolás után kisétáltunk és balra fordultunk, bár nem tűnt ismerősnek a környezet. Kis ténfergés után rájöttünk, hogy a 3-ason landoltunk. Rendben, de akkor Gábor vajon hányasra érkezik? Felszálltunk a transzfer buszra (a 3-as terminál elég messze van az 1-2-től) és úgy döntöttünk, hogy leszállunk az első helyen, ami a 2-es lett. Megnéztük az érkező járatokat és láttuk Gábor gépét is. 12:46. Pár perc múlva fel kell bukkannia. Nem volt nehéz észrevenni egymást a sok apró kínai közt. Kis tétovázás után úgy döntöttünk eszünk egy kis pizzat a Pizza Hut-ban, mert mire bejutunk a városba, étterembe az soká lesz és mi csak egy kis mogyorót kaptunk a gépen. A pizza nem túl nagy és nem is hasonlít az otthoni Pizza Hut-oshoz, de tűzoltásra megfelelt. A szállodában bejelentkeztünk és mivel én kaptam a legmagasabban lévő szobát (Gábor 6-on, Csabi 10-en, én 14-en), úgy döntöttünk, hogy nálam lesz a legjobb kilátás, ott gyülekezünk és döntjük el merre menjünk délután. Sok ötletünk nem volt, korábban felvetődött az IT központ megnézése, hátha Gábor vesz majd valamit (még nem járt ott), így végül maradtunk ennél a verziónál. Metróval mentünk, mert az ablakon kinézve a forgalom nem tűnt túl biztatónak. Meg amúgy is, a pontos címet nem tudtuk, de azt igen, hogy metróval hogyan lehet oda jutni. Mikor megérkeztünk elsőként enni akartunk valamit. Nagyjából emlékeztem melyik épület felső szintjén vannak az éttermek (ahol Csabival is ettünk már egyszer), sikerült is megtalálni. Kínai gyorsétterem (McDonald’s). Teli hassal vághattunk neki az elektronikai börzének. Gábor kis hangfalat akart venni. Talált egy elfogadható hangzásút (sd kártyáról lehet mp3-at lejátszani vele), de sokallta a 95 jüanos kezdő árat. Az eladó meg kevesellte az 50-et, nem akart semmit engedni belőle, így nem született meg az alku. Járkáltunk tovább, de hasonló jó küllemű és hangú kütyüt nem találtunk, vagy ha igen, akkor drágábban. Egy emelettel lejjebb végül ráakadt egy elfogadhatóra, aminek a kikiáltási ára szintén 95 jüan volt. Az alkudozás elmaradt, a vétel megköttetett. Irány vissza a szálloda. Útközben úgy döntöttünk, hogy már nincs értelme visszamenni, üljünk be egyből a német étterembe (a szállodától kb. 20 percre) és elsörözgetünk amíg M. Zoli (a pekingi irodában dolgozik) megérkezik. A metróból kiérve Csabi inkább mégis a szállodába szaporázta meg lépteit. Így Gáborral kettesben leültünk az étteremben. Búza sört rendelt magának, én viszont már a többiekre is gondolva egy torony (3 liter) Tsingtao-t (kínai csapot sör) kértem. A pincér nem is értette, azt hitte egy korsóval kérek, nagy nehezen sikerült felfognia, hogy bizony 3 liter kell. Hamarosan befutott Csabi, immáron megkönnyebbülve, majd Zoli is. Az első torony sör elfogyása után rendeltünk még egyet, meg 2 csülköt 4 személyre tálalva. Kellemesen jól laktunk. A sör elfogyása után úgy döntöttünk bele vetjük magunkat a pekingi éjszakai életbe (kb. este 10 óra lehetett). Zoli elvezett minket egy helyre, ahol állítólag sokan szoktak lenni. A bárpultosokon kívül más nem volt, így hamar kifordultunk és mentünk a másik „diszkóba”. Ott se volt tolongás, de ittunk egy bambit és gyalogoltunk vagy 20 percet mire megérkeztünk egy igazi diszkóhoz. No itt már volt élet is. A bárpultnál letanyáztunk, rendeltünk egy sört. Csabi és Gábor körbenéztek, de túl érdekeset nem láttak. Talán a legszemrevalóbb csaj épp a bárpultnál álldogált, de eléggé hivatásosnak tűnt, így a sör elfogyasztása után úgy döntöttünk eleget buliztunk, irány a szálloda. Zoli szerint, ha kicsit többet ittunk volna, biztos bejön a hely nekünk is. Az első kettő meg szerinte azért volt meglepően üres, mert vasárnap este volt és általában péntek-szombat van nagy buli.