Death metal koncert - klub - hazaút

Nem terveztem semmi különöset péntek estére, hiszen szombat délután repülök Pekingbe, majd vasárnap haza, nem akartam másnaposan, fáradtan útra kelni. Délután 6 körül már otthon is voltam, ekkor üzent Robin QQ-n (kínai skype), hogy este death metal koncert lesz, menjek, ha van kedvem. Hezitáltam, végül igent mondtam. Elvileg a koncert nem tart sokáig, utána, ha haza megyek, nem lehet bajom. Kínai death metal koncertre meg nem minden nap juthatok el. Igaz, 15-20 évvel ezelőtt jobban vonzott volna a zene, de még így is kuriózum. Mivel Kína legkeményebb dallamos death metal zenekaráról (Die from Sorrow) van szó, így azt hittem a szokásos helyen lesz a koncert (ahol a Reflector és a Miserable Faith is volt). Miután lejárt a mosás, kiteregettem és bevágódtam egy taxiba. Mikor a Live House-hoz értem, rácsörögtem Robinra. Elvileg már ott kellett legyenek YaFei-el. Ekkor derült ki, hogy rosszul gondoltam, mert a másik Live House-ban lesz a koncert. Ott ahol Lvkai bandája lépett fel múltkor. A fenébe, az a város másik vége! Ha ezt tudom, el se indulok. Most már mindegy, leintettem egy másik taxit, odaadtam a telefont neki és Robin elmagyarázta a sofőrnek hova kell vinnie. Nem sokan voltak a terasz részen, de bent se fogadott nagy tömeg. Leperkáltam 50 jüant a belépőért és letelepedtem Robinékhoz (YaFei és haverja volt ott, meg Robin exbarátnője). Robin először lehülyézett miért vettem jegyet, hiszen őket itt ismerik, ingyen bejöhettem volna. Rendben, de ezt én honnan tudjam? Miért nem jött ki akkor elém? Amúgy is a taxi is sokba került, úgy hogy ma este ő állja a sörömet! Befutott a zenekar, gyorsan felálltak és már kezdődött is a show. Kb. 40 ember lehetett, amiből 10-15 csápolt, hajat (már ha volt) rázott és pogózott. Köztük volt Robin, YaFei és haverja is, meg a rendezők. Én csak álldogáltam, de így is folyt rólam a víz, nagyon meleg volt. Mi lett volna, ha még tömeg is van? A zene elég profi volt, csak ahogy már azt korábban írtam, inkább nosztalgiázni volt jó, már nem fogott meg úgy, mint régebben. Becsülettel daráltak a srácok. Koncert után lenyomtuk maradék söreinket és távozni készültünk. Már kint voltam a terasz részen mikor megszólított valaki, hogy adjam meg neki az emailcímem. Kiderült, hogy az egyik tulaj/szervező. Mivel már „sokadszor” látott itt, gondolta megérdemlem, hogy ezután mindig értesítsenek, ha lesz valami koncert. Visszasétáltunk hát a bárpulthoz. Nem messze tőlünk a zenekar dedikálta kevés rajongójának a plakátokat. A pincér lány elég jól beszélt angolul, de azért inkább odahívtam Robint, hogy segítsen elmondani nekik, hogy most hazamegyek, majd 2 hét múlva leszek megint. Elkértem a QQ-azonosítójukat. Megadtam az emailcímem és telefonszámom, így tuti mindenről értesülök majd. Kaptam még 2 ingyen italra szóló kupont, aztán távoztunk. YaFei haverja nem sörözött, ő vállalta be a sofőr szerepét a klubig. No persze, hogy nem hazafelé vettem én se az irányt. A meleg miatt pár asztalt már kint is felállítottak, de mi bementünk köszönni az ismerősöknek. Ott találtuk Long-ot, feleségével, lányával, anyósával, sógornőjével. A lánya szülinapja volt. Gyorsan le is ültettek minket az asztalukhoz. Robin összevissza rohangált, így az exbarátnőjével váltottam pár szót. Kiderült, hogy a reptéren dolgozik. Igaz szombaton szabadnapos, de elkérte a nevem/járatszámot és elküldte a kollegájának, hogy ha túlsúlyom lenne ne problémázzanak és a vészkijárathoz adjanak jegyet (ott elfér a lábam kényelmesen). Nem igazán bíztam benne, hogy figyelembe fogják venni, de vesztenivalóm nem volt vele. Ezután nem sokkal távoztak is, Robin nagyon fáradt volt. Így ott maradtam tolmács nélkül. Sebaj, a sörözéshez nem kell tolmács. Ekkor nagy meglepetésemre Guixian sétált be. Nofene, mit keres Ő itt (Pekingben él)? Mindegy, ha már itt van, akkor igyunk! Vele lehet kicsit angolul is beszélni. Long amúgy is elkísérte távozó családját, így kiültem egy kinti asztalhoz Guixien-ékhez. Nem sokáig ülhettem ott, mert a szomszédos asztalhoz áthívtak, ahol a helyi gengszterek ücsörögtek. Nem mondhattam nemet, jobb nem újat húzni velük. Angolul persze nem tudnak, így YangZi lett segítségül hívva, de túl sok dolga nem volt. 4-en ültek az asztalnál, mindegyikükkel egymás után innom kellett. 1 pohár sört húzóra. Nem okozott problémát, ez tetszett nekik, elismerően bólogattak. A „főnök” (Wulin) mondta, hogy van pisztolya is (ekkor már Haoyaun váltotta YangZi-t tolmácsolásban). Meg is akarta mutatni, de Haoyuan rászólt, hogy ne. Így nem derült ki tényleg lapul valami a táskájában az asztal alatt, vagy csak blöffölt. Visszatért Long is, Guixian elkezdett bent énekelni/gitározni, így én is bevonultam. Ekkor már elég kevesen maradtak. Én se húztam sokáig az időt, elbúcsúztam és hazataxiztam.

Szombaton a sok sör miatt nem volt kedvem túl korán felkelni, pedig még a központba is be kellett mennem vásárolni. 11-re sikerült összeszedelőzködnöm. A vásárlást igen gyorsan megoldottam (goji bogyó, teák, stb.), vettem 2 gyrost elvitelre és irány haza. Mindent bepakoltam, megkajáltam és már érkezett is a sofőr értem. 16:30-kor indult a gép, 14:30-kor indultunk a reptérre. 3-ra meg is érkeztem. Odasétáltam a becsekkoláshoz. Egyik bőrönd felrak: 15 kg. Másik bőrönd 13kg. 20 kiló a limit. Fizetnem kellene, mit teszek? Hebegtem-habogtam, ekkor odajött egy másik ügyintéző, mondott valamit a csajnak, aki bólintott, majd angolul kérte, hogy egyesével rakjam fel megint a bőröndöket. Kedvesen mosolygott és már állította is ki a jegyet, amiről beszálláskor derült ki, hogy a vészkijárathoz szól, pedig nem kérdezett semmit. Hm. Köszi exbarátnő! Az útról sok emlék nincs, átaludtam. Pekingben az egyik magyar munkatárssal elmentünk a német étterembe, de ezúttal nem csülköt ettünk, csak marhahúslevest és Stroganoff ragut. Tervezve volt, hogy elmegyünk sörözni, de lemondtam, mert túl későn tudott volna indulni a 3. srác, nekem hajnal 4-kor viszont már kelni kellett. 4-re volt beállítva az ébresztő, de szint fél óránként felriadtam, hogy tuti elaludtam, pedig nem. 4-kor lenyomtam az ébresztőt, összeszedtem magam és lementem kijelentkezni. Segítettek taxit fogni (pontosabban felébresztették az arrébb várakozó taxist) és már suhantunk is a reptérre. Már lehetett becsekkolni, így én is sorba álltam. Felraktam a bőröndjeim és jött a hidegzuhany: túlsúly. Kipakolok, vagy fizetek? Kézipoggyászom nincs, így nem tudok hova kipakolni, így fizetek. 3500 jüan. Nyelni se igazán tudtam, de megkérdeztem kártyával lehet-e. Lehet. A francba. Fizettem. Ezután már különösebb esemény nélkül zajlott a beszállás és az út. Kicsit aludnom is sikerült, bár nem sokat. Bécsben majdnem 5 órát kellett várakoznom, ráadásul a csomagjaim elvileg transzferrel mennek tovább, így azokkal se kellett bajlódnom. Mivel túl korán érkeztem, még nem volt kiírva honnan indul majd a gép. Kerestem egy helyet, leültem és csatlakoztam az ingyenes wifi-re. Így szépen eltelt az idő. Szinte az utolsó percekig neteztem. Az út Pestig igen rövid, szinte a kv megivására sincs idő. Szerencsére mindkét bőröndöm megérkezett, így mehettem taxit foglalni és haza. Otthon Flóri rohant a kertben elém „Megjött az én apukám!” felkiáltással.