Live Bar I.

Közeledett az első hazautazásom ideje és még nem tudtuk rávenni magunkat, hogy eljussunk a Bar-ba megnézni milyen élő zenék szoktak lenni. A heti 6 nap meló után ugye elvileg csak a szombat este lett volna alkalmas, de akkor meg örültünk, ha ágyba esünk és alhatunk másnap délig. Csabi úgy gondolta, hogy mégse lehet az, hogy úgy menjek haza, hogy el se búcsúzunk. Ez tökéletes alkalomnak tűnt a pár hete megtekintett Live bar feltérképezésére is. Mivel szombat délután indult a gépem Pekingbe, így csakis a péntek este jöhetett számításba. Megbeszéltük Dongming-gel (tolmács), hogy este fél 10 körül találkozunk és menjünk együtt. Kicsit keresgélni kellett a lépcsőt ami felvezet a klubhoz, de sikerült meglelni. Mikor beléptünk minden szempár ránk tapadt, érezni lehetett, hogy megállt a hang a levegőben. Aztán a szemek visszatértek a sörösüvegekre és csak lopva tekintettek ránk megint. Leültünk, rendeltünk sört (XiXia-t) és szotyit. Helyi szokásnak megfelelően a héját az asztallapra dobtuk/köptük. A két ismerős pincérsrác boldogan serénykedett körülöttünk és mikor munkájuk engedte a Dongming által igyekeztek dumálni is velünk. A színpadon a tulaj (Lüká) zenélt alkalmi csapattal, egész kellemes volt. Szépen körbepásztáztuk az asztalokat, még nem voltak eléggé felbátorodva az emberek, hogy odajöjjenek hozzánk, csak pár mosolyt sikerült elkapnunk. Azt megfigyeltük, hogy egy-egy társaság maga mellé rendelt egy rekesz sört és abból pótolták a készletüket. Kis poharakba töltögettek szorgosan és ittak, többnyire fenékig ürítve. Azt mondanom se kell, hogy eleve nem voltak hidegek a sörök, de ugye nyáron plusz 30 fok-ban az asztal mellett még melegebbé váltak. Fene az ízlésüket, de legalább mi hideget kaptunk. Pár hete mikor itt jártunk láttunk barbecue készítőt. Kérdeztük a pincér srácot lehet-e enni valamit. Azt mondta, hogy nincs begyújtva, de kedvünkért beüzemeli, így nem sokkal később már hozta is a nyársra szúrt fűszeres sült husikat. A főnök befejezte a színpadon a zenélést és leült az asztalunkhoz. Ahogy telt az idő és fogyott a sör, egyre inkább felbátorodtak, követték a tulajt és több idegen is az asztalunkhoz ült, egy nő meg fényképeket készített. Ez utóbbiról kiderült, hogy a tulaj felesége (Haujuan). Természetesen az új asztaltársaság hozta magával a sörét, és pluszban nekünk is. Onnantól kezdve már nem kellett rendelni magunknak, folyamatosan elláttak. Aki tudott valamennyit angolul az próbált közvetlenül kérdezgetni, de inkább a tolmácsunkat használták. A srácok után lányok is erőt merítettek a sörből és kérték, hogy hagy készítsenek velünk fényképet. Próbáltunk távolságtartóak lenni, de ők nem. 

A főnök felesége (középen) és a feleségének húga is csinált velünk közös képet. Élőben a tulajnő azért jobban néz ki.

Közben újabb zenészek léptek a színpadra. Azt figyelhettük meg, hogy szinte mindenki játszik valamilyen hangszeren, vagy énekel. Kérték játszunk mi is valamit. Csabi kivágta magát, hogy még csak most vett gitárt, előbb meg kell tanulnia. Így rám hárult a feladat, de visszautasítottam, még nem ittam eleget, sokan voltak. Kellemes meglepetésként 2 lány kezdett el zenélni, hagyományos kínai hangszereken. Egyikőjük az 1 húros hegedűn (erhu), másik pedig citeraszerűn (guzheng). Sajnos csak a telefonommal tudtam 1-2 szörnyű minőségű felvételt készíteni, de ismerős dallamot is hallhattunk. Utánuk megint gépről szólt a zene, lassan kezdtek eltávozni az emberek, akik maradtak szinte mind az asztalunknál szorongtak. Az egyik srác (Grisien, nem tudom miként kell leírni) aki teljesen ki volt varra mondta, hogy szereti a blues zenét. Addig-addig kérleltük, amíg felment a színpadra és nagy meglepetésünkre Doors-t énekelt/gitározott és eléggé elfogadható hangon. Lehet mi ittunk már sokat? Ha valaki azt mondja nekem pár hónappal ezelőtt, hogy Kína kellős közepén ülök majd egy éjszakai bárban (ami nekem inkább egy hangulatos klubnak tűnt), s közben egy tetovált karú srác részegen Doorst játszik csak nekünk, hát tuti lehülyézem. Nos, tessék. Hihetetlen. Az a véletlenek (?) sorozata is, ahogy megtaláltam a gitárboltot, a gitárt amit Csabi megvett, ami Lükáé, a srácokat akik ebben a bárban dolgoznak. Ezek nélkül semmi esély nem lett volna, hogy erre az eldugott helyre elvetődjünk. Kezdtünk mi is oldott állapotba kerülni, így már nem úszhattam meg a „fellépést”. Mivel már ezer éve nem játszottam, így csak próbáltam ködös emlékeimben felidézni dallamokat. Nem lehetett túl élvezetes hallgatni, de ennek ellenére megtapsoltak. Erőltették, hogy énekeljek is, de arra már nem lehetett rávenni. 

Csabi 4 körül mondta, hogy neki mennie kell, mert mindjárt elalszik. Én még maradtam Dongminggel, de kb. 10 perc múlva mi is elindultunk. Ennyi erővel akár mehettünk volna együtt is. Reggel próbáltam Csabit felkelteni, de nem sikerült, így egyedül mentem be dolgozni (Dongminggel együtt). Vittem a bőröndömet is, mert délután ugye már repültem Pekingbe.